Farkas József

VII. Aldebrői fafaragó tábor

A 7. Aldebrő fafaragó tábor 2021. június 7-én kezdte meg a munkát.
A fafaragótábor 2022-ben fő feladatának egy Szent Flórián szobor megfaragását tűzte ki célul, megemlékezve 1826. évi tűzvészről, amely elpusztította a község jelentős részét. A tűzvész után újraépült településrészt, mai napig is „ új falusi” résznek nevezik. A szobor fölé megépült egy pavilont, mely védi az időjárás viszontagságaitól. A VII. Aldebrői fafaragó tábor a Szkíta Emlékhelyet kiegészítette egy paddal, mely stílusában és méreteiben megegyezik a korábbi a padokkal, melyek az emlékhelyet díszítik.

Szanki fafaragó tábor-2021

Szankon ismét megrendezték a hagyományos fafaragó tábort. 2021-ben. A Kiskun Emlékhely padjainak megfaragását tűzték ki célul. A tábor főszervezője Varga Ferencné Szank polgármestere volt. A terveket Kiss István fafaragó, népi iparművész készítette el. A tervek szerint a padok háttámlája került faragásra. Ezek a domborművek a kunság történetéből mesélnek el egy-egy fejezetet.

X. Agria Aut-Art

Tizedik alkalommal  rendezték  meg  Eger autodidakta  művészeinek  kiállítását, a Szent  Hedvig  kollégium  kiállítótermében a Dobó téren.

A város  59  művésze  állította ki  alkotásait, a grafikától a   fafaragásig,  szinte minden  műfajban.

Magyarok Nagyasszonya szobor

A nyíregyházi, 1904. évben avatott római katolikus templom  Magyarok Nagyasszonya templom, de nem volt hordozható Mária szobruk. Minden évben részt vesznek  a gyöngyösi Fájdalmas Szűzanya búcsún, ahol sok-sok igen szép hordozható Mária szoborral zarándokolnak a hívek. Ezért jött az ötlet, hogy készíttessenek egyet , és kérték fel Farkas József fafaragót, egyesületünk tagját. , mert régi zarándoktársuk, aki a Mária utas zarándokcsapatnak és a Nyíregyházi Karitásznak is készített egy-egy korpuszt.

Kopjafa a felnémeti 56-osok emlékének

Az 1956-os forradalom 60. évfordulójáról  Felnémeten is megemlékeztek. Egyesületünk tagja Farkas József fafaragó  készítette el  az a kopjafát,  amely emléket állít  a forradalmi események  tizennégy felnémeti résztvevőjének. A kopjafa a felnémeti templom kertjében került  felállítrásra. Avatására  október 23-án  került sor a helyiek  nagy érdeklődése mellett.

Oldalak

Subscribe to RSS - Farkas József