Kiss István

Trianon kereszt avatása Kisfüzesen

Június 04. –Az Összetartozás  napja.

Az 1920-ban  szétszakított  nemzetrészek lélekben való visszacsatolásának emléknapja.

Népi Iparművész cím Kiss István fafaragónak

A faragással  2000-ben kezdett el foglalkozni. Autodidakta  módon  ismerkedett a szakmával. Sorra készítette   képeit,  főleg  magyar történelmi figurákat.

 2002 óta tagja Egyesületünknek, jelenleg a titkári feladatokat látja el.

2004-ben megbízták a siroki templom ajtó megfaragásával melyet Szent István korona felajánlása díszít.

Magyar életfa Indiában

Rabindranath Tagore 1926-ban járt Magyarországon. Előadói körútját óriási  érdeklődés övezte.  A Nobel-díjas  iró rokon népként tekintett  a magyarokra, elismerte, hogy a magyarok  keletről jöttek és összekötő kapocs lehetnek Kelet és Nyugat között.

Szobor avatás Cserépváralján

Az első, nagy háborúba még lelkesen vonultak harcolni a katonák. A harctér pokla azonban megváltoztatta a lelkesedést. A végére már csak a kitartás maradt és a túlélés vágya. Minden népcsoport, így a magyarok is megszenvedték a háború viszontagságait. A csatazaj elültével a túlélők és a hátramaradottak számba vették veszteségeiket.

1956-os emlékmű avatás Aldebrőn

 

Aldebrőn a Községi Emlékparkban került felavatásra Kiss István fafaragó által tervezett és készített '56-os emlékmű. Amelyet, a szent misét követően Galó József plébános szentelt meg. Az ünnepségen műsorral készültek a helyi Tarnavölgye Általános Iskola tanulói, majd Herman István, a térség volt országgyűlési képviselője, a Szent György Lovagrend tagja mondott beszédet.Az ünnepség koszorúzással ért véget.

Az emlékmű a "Büszkeségpont" nyertes pályázataként jött létre.

Oldalak

Subscribe to RSS - Kiss István