PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - Virágzó Népművészet

A Fügedi Márta Népművészeti Egyesület 2004. évben hagyományteremtő céllal írta ki a „Virágzó népművészet” című pályázatot, így az idén már tizedik alkalommal hirdetjük meg rendezvényünket, vagyis jubilálunk. Pályamunkákat várunk a népművészet minden szakágából. 

A rendezvényhez társul a „Minden, ami fa„ című konferencia a faművesség mai helyzete, a magyar nyelvterületre jellemző technikák alkalmazása és a mai használható tárgyak készítése a hagyományok felhasználásával, az új zsűrizési szempontok ismertetése témákkal.

A rendezvény célja: Népművészetünk tovább örökítése egyesületünk fontos feladata. Ennek egyik útja, a mai igényekre szabott, míves használati tárgyak bemutatása, értékesítése. Ezt felismerve nap, mint nap születnek, újszerű, szép és értékes alkotások. Leginkább funkcióban és formában figyelhető meg a változás, de a népi technikák, díszítmények felhasználásával megőrzik népművészetünk jegyeit. Célunk ezeknek az egyedi, tömeggyártással nem pótolható alkotásoknak a bemutatása. A konferencián lehetőséget kívánunk biztosítani az együttgondolkodásra, a nehézségek feltárására, a továbblépés lehetőségeinek megismerésére.

A pályázatot Észak-Magyarországi Régióban élő és alkotó kézművesek részére hirdetjük meg.

A pályamunkákat szakmai zsűri értékeli és bírálja el. Az alkotásokból kiállítást rendezünk. 

A pályázaton hat díjat adunk ki: 50-30-20 ezer Ft-os I. – II.- III. helyezést, valamint három tárgyjutalmat.

Feltétel, hogy a pályamű ez évben legyen zsűriztetve, amire lehetőséget biztosítunk a Diósgyőri Kézműves Alkotóházban, a 2013. november 21. -én. A pályázati jelentkezési lapot a nevezett tárgyak zsűri számával, vagy a fenti zsűrizésre küldendő tárgyak adataival kitöltött, szabályos Hagyományok Háza zsűri jegyzőkönyvvel együtt, 2013. november 5 -ig a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület Kézműves Alkotóházába (3534 Miskolc Nagy Lajos király útja 18.) juttassák el. Ez történhet postán, vagy keddenként 10 és 16 óra között személyesen. A zsűriztetés díja 3000,- Ft, plusz a tárgyankénti 1.500,- Ft Hagyományok Háza zsűri díj. A fenti összeget ugyanekkorra kérjük Egyesületünknél befizetni, vagy postán elküldeni. 

A tárgyak beadására 2013. november 11.-től – 20.-ig, 9-17 óra között van lehetőség az Alkotóházban.

A pályázat eredményhirdetése és a kiállítás megnyitó 2013. november 30. délelőtt 11 óra. A megnyitó után kerül sor a konferenciára, ahová minden érdeklődőt szeretettel várunk! 
Ebédigényt kérjük előre jelezni ( k.b.1500,- Ft/fő) 

Miskolc, 2013. 10. 07.

A Fügedi Márta Népművészeti Egyesület Vezetősége

3534 Miskolc, Nagy Lajos király u. 18
tel.: 46/ 400 - 419, 06 30 381 8595
E – mail: fmne@kezmuvesekhaza.hu
www.kezmuvesekhaza.hu