Mesterségek Ünnepe - 2016

Mesterségek ünnepe 2016. AUGUSZTUS 18 – 21.

A Mesterségek Ünnepét a Népművészeti Egyesületek Szövetsége 1986-tól szervezi és rendezi meg minden évben a budai Várban.

A Heves megyei Népművészeti Egyesület tagjai közül 4 alkotó 1987-től vesz részt a rendezvényen. A 30 éves Mesterségek Ünnepe ma már nemcsak Magyarországon, de egész Európában a legnívósabb hagyományőrző rendezvény. Ezt a rangot, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a  tagsága  komoly munkájával és összefogásával tudta elérni, ezért a Mesterségek Ünnepén tagjainknak jelen lenni rangot és elismerést jelent. A Mesterségek Ünnepe csak a színvonal növelésével és a kezdeti célkitűzések még erőteljesebb képviseletével tudta megtartani a vezető szerepét az országszerte elszaporodó népművészeti rendezvényekkel szemben.

A Mesterségek Ünnepe igazi vonzerejét és sikerét a színvonalas mesterség bemutatók garantálják. A Heves megyei Népművészeti Egyesületből 11 fő kézműves kapott meghívást.

Az idei évben a „Játék” volt a kiemelt téma, ezért Egyesületünk 2 db. játékműhelyt alakított ki:    

Czipó Tamás fajáték készítő az érdeklődőkkel közösen készített pörgettyűket a gyerekek nagy örömére. Ezen kívül apró fajátékok is készültek a műhelyben 4 napon keresztül a látogatókkal közösen. Czipó Tamás fajátékai elbűvölték és megszólították nemcsak a gyermekeket, hanem a természetes alapanyagból készült fajáték iránt érdeklődő szülőket és látogatókat is. Öröm csillogott a gyermekek szemében, ahogyan a mester készítette a fajátékokat és kipróbálhatták, hogy hogyan készül az egyszerűnek tűnő pörgettyű.

Tóth Lóránt népi iparművész műhelyében szintén népi fajátékok készültek kicsiknek és nagyoknak. Tóth Lóránt Fafaragó- Fajáték készítő a látogatók szeme láttára készítette a csak rá jellemző fajátékokat, ami a természetes anyagból az emberi kéz és fantázia alapján jött létre.   A kiállított tárgyaira, melyek különböző kiállításokon díjazásban részesültek sokan rácsodálkoztak.

A Mesterségek Ünnepén Egyesületünk méltón képviselte a népi kézművesség különböző szakágait: Jelen volt Horváth Tibor a népművészet mestere, valamint Csanálosi Katalin népi iparművész a Bőrművesség kiváló képviselői.

Szontaghné Demeter Ágnes népi iparművész Lószőr ékszerkészítő, valamint Dohnál Tiborné és Mazánné Balogh Anna  gyöngyfűző. Kovács Zsolt üvegfestő, Kupihár János fazekas, Erdélyi Boglárka játékkészítő, Fiala Magdolna szövő, valamint Berzeviczy-Fehér Jánosné a népművészet mestere viseletkészítő. Egyesületünk meghívta még Torba Ildikó szűrrátét készítőt, valamint Varga Csaba fafaragót is, aki a helyszínen a kürt faragás nagyon ritka tevékenységét mutatta be.

 A harmincadik  Mesterségek Ünnepén összesen 14 fővel képviseltük a Heves megyei Népművészeti Egyesületet, bár 11 fő kapott meghívást, de örültünk, hogy plusz 3 fő mesternek is tudtunk helyet biztosítani.

Köszönöm Mindenkinek, hogy most is méltóképpen tudtunk megjelenni!

A Mesterségek Ünnepe a legnagyobb rendezvény már nemcsak Magyarországon, de egész Európában is a legnívósabb hagyományőrző rendezvény és hogy a jövőben is az maradjon, az rajtúnk múlik!!

 

2016. aug. 25.                           Berzeviczy-Fehér Jánosné  a HMNE elnöke

A fotókat Kiss István készítette

képgaléria: https://goo.gl/photos/9nBiks7csbdFHdi86