Népi Iparművész címet kapott Csizmadia Katalin
2009-ben jelentkezett az Artchaika Egyesület által a Kerámiaparkban indított kerámiakészítő tanfolyamra. A korongozás alapjait Vinczéné Lőrincz Ágnestől és Szekér Gizitől tanulta meg.
2010 márciusában tette le a kerámiakészítő vizsgát, melyre sütőedényeket készített.
2012-ben a mesterei javaslatára indult a XII. Alföldi Fazekas Triennálén, ahol óriási meglepetésére és örömére mindkét általa benyújtott alkotását kiállították és zsűrizték
Ebben az évben hirdette meg Horvát Ágota ötlete alapján a Fazekas Szakmai Bizottság a Vándorló Fazekassegéd pályázatot, melyre 35 év alatti végzett fazekasok pályázhattak 3 általuk legszebbnek ítélt alkotásukkal. A nyertes díja 10 hét vándorlás fazekasmesterekhez, az ország minden részére.
A pályázat eredményhirdetése 2012 novemberében volt, melyet nagy örömére megnyert.
2013 áprilisában kezdte a vándorlást. A következő befogadó mestereknél töltött egy-egy hetet:
Mezei Ottó (Kárász), Fazekas Ferenc (Nádudvar), Kovács László (Kalocsa), Szűcs Imre (Tiszafüred), Horváth Ágota (Pécs), Falusiné Terjék Éva (Kaposszerdahely), Csuti Tibor (Zalaegerszeg), Kabai Erzsébet (Dunakeszi), Varga Károly (Pétervására).
A Magyar Kézművességért Alapítvány, Magyar Kézművesség-2013 országos pályázatára 3 alkotásával nevezett be. Mindhárom munkája bekerült a kiállítási anyagok közé, melyeket a Budai Várban lehetett megtekinteni.
Szintén 2013-ban jelentkezett először a népművészet ifjú mestere pályázatra, melyre őrségi sütőedényeket készített A pályázaton oklevelet kapott és munkái bekerültek a kiállítás anyagai közé.
2014-ben ismételten jelentkezett a Népművészet Ifjú Mestere pályázatra. Ezúttal őrségi fennálló edényeket készített. A pályázati anyagot a zsűri pozitívan értékelte, szintén oklevélben részesült és tárgyai egy kivétellel bekerültek a kiállítás anyagai közé.
2019-ben jelentkezett a Hagyományok Háza által szervezett Népi játszóházvezetői tanfolyamra, a sikeres vizsgát 2021.őszén tette le.
2021. december 14-én megkapta a Népi Iparművész címet.
Ez úton is gratulálunk az alkotónak!