Néprajzi Konferencia a Hagyományok Házában

2022.01.20-21. Budapest
Az intézmény fennállásának 20. évfordulója alkalmából kétnapos tanácskozást rendeztek néprajzkutatók, kulturális antropológusok, művészetpedagógusok, népzenészek, néptáncosok, hagyományőrző kézművesek, viseletkészítők, mesemondók részvételével, amelyen értékelték és újraértékelték a hetvenes évek óta eltelt időszakot, de arra is keresték a választ, hogyan folytatódhat a hagyományőrzés.
A konferencia célja a kutatói és a gyakorlati oldal közötti párbeszéd megteremtése és támogatása: az előadásokkal szemben előnyben részesítették az egymás gondolatainak megismerését, a vitát és véleménycserét segítő munkaformákat.
Szempont volt, hogy a kézműves terület, a táncosok, a népzenészek képviselői ne elkülönülve beszélgessenek, hanem találjanak közös témákat is.
A két nap legfontosabb problémája az, hogy mennyire és hogyan kell a néprajzi forrásanyaghoz – az eredeti táncfelvételhez, zenei felvételhez vagy egy néprajzi tárgyhoz, cserépedényhez, hímzéshez, szőtteshez – viszonyulnia egy mai alkotónak, előadónak, hogy az a jelenben élhető műveltségi elem legyen. Szabad-e átalakítani? Milyen módon, milyen mértékben? Hol vannak a határok? Elképzelhető-e az, hogy bizonyos dolgokat tökéletes másolással teszünk át a mába, és ha igen, ez működik-e? Meddig mehetünk el a változtathatóságba? Ez egy örök dilemma lesz.
A második nap délelőttjén nyolc szekció közül választhattak a résztvevők, különböző témakörökben. Ezek olyan kerekasztal-beszélgetések voltak, amelyeken vitaindító rövid előadások után szekciónként közösen járták körül az adott témát.
Az egyik lehetséges irány meg is fogalmazódott, hangsúlyozta Dr. Sándor Ildikó a Népművészeti Módszertani Műhely vezetője. Mi, akik a folklorizmussal foglalkozunk, mindig visszanyúlunk a hiteles forrásanyaghoz. A táncosok archív filmeket használnak, hogy megtanulják a néptáncanyagot. A zenészek Bartók, Kodály és az utána következő generációk hangzó felvételeiből, a paraszti énekesektől, muzsikusoktól tanulnak. Úgy gondoljuk, fontos lenne, hogy ez a forrásanyag ne csak megkössön bennünket, ne csak reprodukálni tudjuk, hanem a mába is adaptáljuk.
Fotó: Dusa Gábor