Nyitott műhely Aldebrőn

Egyesületünk fafaragói  Aldebrőn a megrendezett  faragó táborban  a Történelmi  Emlékpark  faragásán  dolgoztak. Pihenés képen a tábor  félidejében  megnyitották a  tábor kapuit és  vendégségbe hívták  az egyesület tagjait. A látogatók  betekintést nyerhettek a  tábor  hétköznapjaiba.  Megtekintették az elkészült és félkész munkákat. Megismerkedtek az alkotás folyamatával és körülményeivel.

A Heves Megyei Népművészeti Egyesület   Nyitott műhely sorozata  azon túl, hogy  meglátogatja  az alkotókat, kulturális  programot is  szervez a érdeklődőknek.

Ezen a napon megtekintettük a Az Aldebrői Történelmi  Emlékpark már  elkészült  alkotásait a helyszínen. Megismerkedtünk Aldebrő történelmével, templomával.  A gazdaház kiállításain  betekintést nyertünk   a helyi gazdák hétköznapjaiba.

A szomszédos   Feldebrő  árpád-kori  temploma  a történelem  helyi vonatkozásit elevenítette fel és a  Gecse pincészet  díjnyertes hárslevelűit  kóstolhattuk meg.

A tartalmas program után  finom vacsora várta  a látogatókat ,  amit  a helyi szervezőkkel közösen  költöttünk  el. A napot  vidám  jó kedélyű beszélgetések  zárták, elmélyítve a község  és  az egyesület  kapcsolatát.

kép galéria: https://goo.gl/photos/3FjiLR62pB1chpbX9