Stációk Szankon

Húsz éve kezdődött  Szankon a fafaragó táborok szervezése.. Az eltelt évek alatt a táboroknak már kialakult a törzsgárdája, amelynek alapját a Heves Megyei Népművészeti Egyesület tagjai adják.

Az évek során óvoda előtt székelykapu, a Polgármesteri Hivatal előtt a Trianoni Emlékmű, a túloldalon a Születések fái és számos más köztéri alkotás is hirdeti kezük munkáját. Elkészítették  a Történelmi Emlékutat, amely 21 képben eleveníti fel hazánk jelentős eseményeit.

Ebben az Évben Patkós Zsolt polgármester javaslatára a katolikus egyháznak ajánlották munkájukat, hiszen a tábor kézzelfogható végeredménye egy 15 stációból álló Kálvária lett.

A stációkat Kiss István népi iparművész tervezte meg, a faragandó tábláktól a kőlábakig. A faragásban13 hazai és erdélyi mester vett részt. . Akad közöttük képzett faszobrász, népi iparművész, de több hosszú évek óta fafaragással foglalkozó amatőr alkotó is, akik alkotói szabadságukat a gondos tervezés mellett is érvényre tudják juttatni.  Mint egyikük elmondta „a tábor nem csak arról szól, hogy összegyűltünk és faragunk valamit, hanem összegyűltünk és összeadjuk azt, amit tudunk és elkérjük másiktól azt, amit nem tudunk. Nagyon sokat tanulunk.”  

A táborban alkotó fafaragók:  Kiss István, Balatoni Tibor, Barta Zsolt, Derzsi Pál, Farkas József, Figura László Kányádi Béla, Molnár János, Nagy Judit, Szabó József, Szigyártó Miklós, Varga Csaba, Novák Géza, akik Egerből, Kiskunmajsáról, Felsőtárkányból, Kazincbarcikáról, Varsányból, Csákberényből és az erdélyi Nagygalambfalváról, valamint Székelykeresztúrról éreztek.: Munkájukat Szankról Törőcsik Zoltán asztalos, Lovas István és Varga Ferenc is segítette)

A stációk időre elkészültek,  helyükre kerültek a faragott képek és augusztus 02-án  Dr Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti  érsek, metropolita szentelte  fel a  fájdalmak útját jelképező Kálváriát.

képgaléria: https://photos.app.goo.gl/HPHCdBUPfy5c0vPO2

videók:  https://youtu.be/VeC0FXlnzLk

               https://youtu.be/QJPCmfCwlMM