Székelykapu a Berva lakótelepen.

Az emlékpont létrehozásának gondolata az Erdélyi Magyarok Baráti Egyesületétől származik, melyhez örömmel csatlakozott a Berva-völgyi Egyesület. Nagyszabású terv az volt, hogy a Berva-lakótelepen a közösségi ház előtt, az 1956-os eszmét szimbolizáló faragott székelykaput állítsanak. A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány ’56 emlékéhez méltónak találta tervet, és támogatta a kapu elkészítését.

A kaput  Barta Zsolt fafaragó, egyesületünk tagja  tervezte és készítette el.

A hely kiválasztása is  igen jól sikerült.  A Kapu már most is  beépült  a minden napokba, az ott áthaladók felemelik tekintetüket,  talán  elgondolkodnak az ott lévő gondolatok mondandóján. A fiatalok  most alakuló jellemét , gondolkodásmódját pedig  pozitívan alakíthatják, a nemzeti érzelmek kialakulásában.  A két kiválasztott példakép, Szent Imre és a Pesti srác  a fiatalságon keresztül köt össze korszakokat. 

Az avatáson részt vett és beszédet mondott  Habis Lászó, Eger polgármestere, Mirkóczki Adám Országgyűlési képviselő is. A kaput  Tóth Imre református lelkész áldotta meg. A nagyszámban összegyűlt érdeklődő előtt az óvodások adtak rövid műsort.

Barta Zsolt fafaragó beszédében  kiemelte:

Az egyik legismertebb kulturális szimbólum a kapu, ami szakrális térben elhelyezve nem csak az érkezőt és távozót hivatott átengedni, hanem időben előre- és visszatekint…..A kifaragott alakok, a kamasz forradalmár és Szent Imre herceg tudatosan kötik össze az évszázadokat. Az 1956-os feliratú oszlop mellett emblematikus a pesti srác alakja, kinek előre néző szemei talán a jövőt kutatták. A 2016-os oszlop mellett Szent Imre herceget láthatják, a magyar ifjúság védőszentjét, a magyar történelmi múlt példaalakját. …..A kapun felfutó indákon megjelennek a tüskék, amelyek kifelé és befelé is mutatnak, jelezve hogy külső ellenséggel és belső ellentétekkel történelmünk során éppúgy meg kellett küzdenünk. A két sordísz középen egyesül tulipán formájában, itt találkozik a két nemzetség a Székely és a Magyar közös szándékban, ahogyan ez ennek a kapunak a felállításánál is megtörtént…..„Megfogyva bár, de törve nem, / él nemzet e hazán!”.

Az avatást és koszorúzást követően szeretetvendégség várta a megjelenteket, miközben lelkesen fényképezkedtek a kapu alatt.

fotó galéria:  https://goo.gl/photos/TQJowrpmAhNLU1wW8