Szakmai Konferencia Egerben

 „A csipke a textilművesség királynője, aki mindig szolgál, és nem uralkodik.
Szolgál, mert finomságával kihangsúlyozza a textil szépségét, és a többi díszítő technikával összhangban megadja annak ünnepélyességét.
Szolgál, mert szépségével megmutatja a készítő dolgos kezek ügyességét és gazdájuk kitartó türelmét.
Nekünk csipkekészítőknek egész életünket e szolgálat hatja át és irányítja.
Egy több százórás munkával elkészült csipkecsoda maga a megbocsátó szeretet.”

Elsőként Bódi Klára népi iparművész  „Csipke kiegészítők napjainkban” címmel  tartott igen érdekes előadást, akinek munkáit a helyszínen megcsodálhatták a rendezvény résztvevői.

Gyökerei a Nagykunságban vannak, Kunmadarason született. Itt tanulta meg  tizenegy évesen a csipkeverést. Közel négy évtizedes pedagógusi pálya után (óvónő, intézményvezető) terápiás célból vette elő újra a csipkeverő eszközöket. Ugyanis lebénult a keze, ezért úgy gondolta tornaként előveszi a csipkét.  A negyven évnyi szünet alatt sem feledték ujjai az otthon tanultakat. Mint mondja: „ Azóta csipkézek jó kedvvel a magam örömére és mások gyönyörűségére…”

Számos kísérletezés , útkeresés után megtalálta a szívéhez legközelebb álló, a Kárpát-medencére jellemző, magyar minta kincset. Leginkább az archaikus gömöri-, sóvári-,  és az új stílusú nagykunsági csipkemotívumok jelennek meg munkáiban.

Ars poétikája  a Nagykunság híres szülöttétől, Győrffy István etnográfustól származik: „ Európa nem arra kíváncsi, hogy átvettünk-e mindent, amit az európai művelődés nyújthat, hanem arra, hogy a magunkéból mivel gyarapítottuk az európai művelődést.”

Sok-sok érdekes ismeretet szerezhettek a jelenlévők : a vert csipke fogalmáról, hogy honnan ered, a kézi csipkék alkalmazásáról, a  kézi varrott és vertcsipkékről, a rececsipkékről, az ún. kézi varrott pókolásról. Szó volt a csomózott hálós alapú rececsipkékről, a kézi zsinórcsipkékről, továbbá a csipkeelőképek készítésének alapanyagairól és  eszközeiről.

Sok és drága anyag (aranyszál, finom lenszál) kellett a csipkekészítéshez. Az egyházi terítők szélén jelenik meg, majd a fűúri ruházatokon láthatunk vertcsipkét. Átányban is maradtak fenn egyházi textiliákon. Az úrihímzés jellemzői a tulipán, a gránátalma, amely a vertcsipkén is megjelenik, csakúgy mint a gyerekingen, asszonyok főkötőjén, menyasszonyi ruhán.

Szívesen és örömmel adja át tudását, ezért korosztálytól függetlenül, bárkit megtanít a csipkeverés fogásaira, fortélyaira. Legifjabb tanítványa egy öt éves fiúcska volt. Szakmabemutatókat tart, nagysikerű önálló és közös kiállításokon vesz rész Magyarországon  és külföldön ( Németország, Ausztria, Szerbia, Románia ) is.

Második előadó Tóth Lóránt  Zilahy György –díjas fafaragó, népi iparművész

 „Csak tedd, amit szeretsz, csináld amiben hiszel, s a siker eljön szinte magától!” címmel tartott lenyűgöző előadást. Megismerhettük, hogyan lett 15 év alatt egyszerű villanyszerelőből, Népművészet Ifjú Mestere.

Az alkotó először életéről mesélt, hogyan került kapcsolatba a fafaragással.

Felsorolni is nehéz, mennyi fajta és féle alkotást készítettem az elmúlt 15 évben.

1972. áprilisában láttam meg először a napvilágot, egy átlagos, dolgos bányászcsalád középső gyermekeként. Eléggé elfoglalt voltam gyerekkorban, óvoda, iskola, szakmunkásképző.
Becsületes szakmám villanyszerelő, ebben a szakmában dolgozom a mai napig is.
1996-ban kezdtem érdeklődni a festészet iránt, egy apró hiba megoldása miatt kerestem föl az Izsó Miklós Képzőművészeti Kört, ahol Szerdahelyi Sándor a szárnyai alá vett, itt ismertem meg Bacsó Pista bácsit, aki a faszobrászat felé terelt, sikeresen.
Első bemutatkozási lehetőségem 1999-ben a Kazincbarcika Élő népművészete címen rendezett kiállítás volt, itt került véglegesen a fafaragás az életem részéül.
2000-ben az Országos Gyermekjáték és Mézeskalács kiállításon már különdíjban részesítették munkámat.
2000 és 2002 között 9 alkalommal volt önálló kiállításom: Izsófalva: Rudabánya: Szendrő: Hidvégardó: Edelény: Kazincbarcika. több alkalommal is, stb.

2002. augusztus 20-án a Kulturális Minisztériumtól megkaptam a Népművészet Ifjú Mestere díjat, és még ez év végén a Népi Iparművész címet is.

Munkáim Zsűrizett népi iparművészeti tárgyak, minőségi gyümölcsfából készülnek. Alkotásaim széles körben játékok, használati tárgyak, dísztárgyak, emlékoszlopok, emléktáblák, vallási tárgyak- mondta az előadó.

Tóth Lóránt alkotásait mini kiállítás keretében  a szakmai nap résztvevői megcsodálhatták.

Igen népszerűek most a  különböző ütőfák, mézeskalács, vagy keksznyomófák. Szerelmi jelkép a szív, a különböző kis dobozkákat vannak akik túldíszítik. Szivesen készíti a trükkös-tükrös dobozt, amelybe a fiú belerejtett egy szerelmes üzenetet és így ajándékozta a kiszemelt leánynak. Ezt a dobozt 3 ponton kellett az oldalán megnyomni, akkor nyílt ki, azonban a lányt ha nem érdekelte a fiú, félretette a dobozt és így soha nem jutott el hozzá a szerelmes üzenet.

Viszont ha a lány örömmel vette a fiú érdeklődését, akkor addig forgatta a dobozt míg végül kinyílt és megtalálta a levelet.

Kobaktökből készült játékaival új irányt nyitott a népi játékkészítésben.

A famegmunkálás tehnikáiról is sok érdekességet hallhattak a résztvevők.

Folyamatosan járt kiállításokra, vásárokra, kézműves foglalkozásokat vezet gyerekeknek, faragást tanít felnőtteknek.

Hogyan működik  a népművész szakkör- a következő téma ez volt. Az előadó Somfai Tiborné Elvira néni volt, aki 84 évét tapossa, mégis töretlen lelkesedéssel dolgozik a mai napig. Elmeséléséből megtudhatták a résztvevők, hogy Elvira néni Parádon dolgozott pedagógusként, megyei tábor kezdett szervezni 1953-ban. Előfordult, hogy 100 gyerek volt a táborban. Elvira néni 1953 óta egyetlen évet sem hagyott ki, folyamatosan tanította a különböző népi kismesterségeket a gyermekeknek. Szőttek, fontak, agyagoztak, hímeztek, textiljátékokat készítettek, gyöngyöt fűztek, de készítettek kis bőr fonott karkötőket csakúgy mint nemezeléssel különböző játékokat, ajándéktárgyakat. Az elkészült alkotásokból mindig rendeztek kiállítást is. Volt olyan év amikor nagymamás-unokás tábort szerveztek.

A táborban elkészült darabokból bemutatott jónéhányat Elvira néni és azokból az alkotásokból is, amit a szövőszakkör tagjai készítettek. Olyan ügyesen dolgoztak a gyerekek a szakkörben, hogy bejött a nagymama, hogy megnézze, tényleg az unoka szőtte-e azt amit hazavitt a gyerek.

A jelenlévők arra voltak kiváncsiak, hogyan lehet ennyi éven át ilyen sikeres táborokat, szakkört vezetni,  megismertetni és megszerettetni a népi kismesterségeket a gyerekekkel. A válasz maga Elvira néni, a titok vagy a rejtély nyitja Ő maga, a személyisége!

Rendkívül hangulatos, kedves történeteket hallottunk a különböző népi játékokkal kapcsolatban is.