Történelmi Emlékpark Aldebrőn

A megyében egyedül álló kezdeményezésként  jött létre az aldebrői  fafaragó tábor, hogy megalkossa Aldebrő történetét és a magyar történelem sorsfordító pillanatait feldolgozó Emlékparkot.

A Heves Megyei Népművészeti Egyesület, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint Aldebrő Önkormányzatának  együttműködése  volt az alapja, hogy útjára indult  ez a faluszépítés és közösség építés  szép példája.

A közös gondolkodást , hosszú tervezési folyamat követte, melynek során kialakult koncepció mentén Kiss István fafaragó megtervezte azt a nagyszabású Emlékparkot, mely Aldebrőn kerül kialakításra.

Az Emlékpark  megemlékezik  a község alapításának és a német betelepítések kovászának tekinthető Grassalkovich Antalról és Mária Teréziaról.  Az Emlékpark egy-egy állomása jelzi a  falu életében fontos állomásokat, a bronz-kori és honfoglalás kori  régészeti leltek előkerülését, az 1514- parasztháború csatáját, a Német betelpülést, a reformkort, a 1848-as szabadságharc csatáit, a kiegyezést, az első és második világháborút.

A debrői hárslevelű szőlőfajta megmentője, Rácz Pál, és a szőlőművelés is kap emlékhelyet, mint ahogy megemlékeznek a község életében hajdan oly fontos szerepet betöltő dohányművelésről is.

A munkák előre láthatóan három esztendőben kerülnek elvégzésre, hogy az utolsó ütemben álljon a tér bejáratánál, a közös akaratot megtestesítő hét tollú nyíl, a honfoglalás emlékére és a  harangláb az otthont találó német telepes szobrával a templomkert megőrzött fái alatt.

Az alkotótáborba vonult fafaragók a tervezett első ütem munkálatait elvégezték. Ennek eredményeként vasárnap felállításra került  az Emlékpark első hat táblája, melyre a szent misét követően áldást kértek a hívek , a nagyszámú érdeklődő és az alkotók  jelenlétében.

A munkában Kiss István vezetésével  Varga Csaba, Farkas József, Balatoni Tibor, Erdélyi László, Molnár János, Barta Zsolt, Trajmár Gyula  és Czipó Tamás fafaragók vettek részt, a helybéli Lefler László asztalos mester és  Matz Péter lakatos mester közreműködésével.

Az Aldebrői Történelmi Emlékpark, a  múltját tisztelő, a jelent szebbé tevő, a jövőnek  példát adó közösségi összefogás mintája lehet, melyre oly nagy szükség lenne minden település életében.

Képgaléria: https://goo.gl/photos/xSZW3ozPDJY8ktvH8