Balatoni Tibor

XV. AGRIA AUT-ART KIÁLLÍTÁS

Nagy érdeklődés mellett nyitotta meg kapuit a XV. Agria Aut Art kiállítás a Civil Közösségi Házban, ahol 52 autodidakta helyi képzőművész alkotását tekinthetik meg az érdeklődők október 21-ig.
A tárlatot pénteken délután M. Pusztai Éva rajztanár, valamint Minczér Gábor alpolgármester nyitotta meg.
Egyesületünket Balatoni Tibor, Dr. Koncsos Ferenc, Molnár János és Szabó József fafaragók alkotásai képviselik
.

XXVIII. Eger Ünnepe

Az Egri Civil Kerekasztal 2023. szeptember 16-án szervezte meg a XXVIII. Eger Civil Ünnepét, ahol az egri civil szervezetek mutatkoztak be a városnak és az ide érkező vendégeknek a Civil Közösségek Házában.
Eger Ünnepén Egyesületünk is képviseltette magát. Mini kiállításon láthatók voltak Kaszab Katalin, Torba Ildikó, Szontaghné Demeter Ágnes, Balatoni és Szabó József munkái. Szakmai bemutatókkal is szerepeltek mestereink. Szabó József és Balatoni Tibor fafaragást mutattak be.

A Nemzet Betleheme

November 27-én ünnepélyes keretek között átadásra került a Nemzet Betleheme az Országház előtt
Kékedi László,
. Kisgyőr polgármestere, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti tagozatának vezetője ötlete alapján. A Heves Megyei Népművészeti Egyesület tagjai is részt vettek e nemes küldetésben. Szabó József a pólyás kis Jézust, Balatoni Tibor Gáspár királyt, Kiss István Menyhért királyt, Varga Csaba pedig jászol előtt fekvő kos figuráját alkotta meg.

ÉLETGAZDAGSÁG - ISTEN-HAZA-CSALÁD

2022. november 23-án nyílt meg Életgazdagság címmel a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának kiállítása a Pesti Vigadó V. és VI. emeleti kiállítótereiben. Az alkotások a hagyományban gyökerező alkotóerőt jelenítik meg az Isten – haza – család hármas egységében. A kiállítás témái a kereszténységtől, az ősi magyar hitvilágtól nemzeti ünnepeinken, jelképeinken át az emberélet egyéni fordulóiig terjednek.
A Heves Megyei Népművészeti Egyesületet Berzeviczy-Fehér Jánosné Népművészet Mestere és Lovászné Juhász Rita népi iparművész, az MMA köztestületi tagjai képviselték alkotásaikkal.

XIII. Agria Aut-art kiállítás

13. alkalommal rendezték meg az Agria Aut Art tárlatot a Szent Hedvig Kollégiumban az Ezüstidő Szabadidős Egyesület szervezésében . A pénteki megnyitón dr. Pajtók Gábor Heves megyei kormánymegbízott úgy fogalmazott: a kiállítás hidat hoz létre az alkotó és a befogadó között. A tárlatot dr. Kelemen Éva, a Nemzeti Művelődési Intézet Heves megyei igazgatója nyitotta meg. 48 képzőművész mutatkozik be 96 alkotással, tíz napon át.
Egyesületünket Balatoni Tibor, Dr. Koncsos Ferenc, Molnár János és Szabó József fafaragók alkotásai képviselik
.

Szent Korona Kilátó avatása Kisgyőrben- 2021.08.28.

Kisgyőrben felavatták a Szent Korona kilátót. Nagyszámú meghívott és érdeklődő előtt, Kékedi László Vilmos, Kisgyőr polgármestere az átadón tartott köszöntőjében kihangsúlyozta:
„A Szent Korona-kilátót három évvel ezelőtt álmodtuk meg. Köszönöm mindenkinek, aki ennek az álomnak a megvalósításában bármilyen szerepet is vállalt. A munka is, és a dicsőség is közös.”
Tállai András, a térség országgyűlési képviselője, valamint a Pénzügyminisztérium államtitkára Orbán Viktor, miniszterelnök üzenetét tolmácsolta.

Szanki fafaragó tábor-2021

Szankon ismét megrendezték a hagyományos fafaragó tábort. 2021-ben. A Kiskun Emlékhely padjainak megfaragását tűzték ki célul. A tábor főszervezője Varga Ferencné Szank polgármestere volt. A terveket Kiss István fafaragó, népi iparművész készítette el. A tervek szerint a padok háttámlája került faragásra. Ezek a domborművek a kunság történetéből mesélnek el egy-egy fejezetet.

Kisgyőri fafaragó tábor -2021 második ütem

2021 májusában megkezdett munka folytatásában Balatoni Tibor, és Kiss István vettek részt, egyesületünkből.
Fafaragóink a Szent Korona kilátóhoz vezető Király sétány szobrait fejezték be. A tábor többi résztvevője a padokat emlékoszlopokat és állat figurákat készített. A Király sétány három szobra készült el most, Kiss István Szent István alakját, Balatoni Tibor Szent László figuráját, Bálint József IV. Béla szobrát formázta meg. A szobrok kihelyezésre kerültek, már csak az avatásra várnak. A királyok sora jövőre folytatódik.

Kisgyőri fafaragó tábor -2021

Kisgyőrben folytatta munkáját a fafaragó tábor, hogy elkészüljenek a Nemzet Betlehemének még hiányzó figurái és a felépülő Szent Korona kilátóhoz vezető út szobrai.
Egyesületünket négy fafaragó képviselte ebben a jelentős munkában. Varga Csaba és Szabó József a betlehem állat figuráját faragták. A kilátóhoz vezető „király sétány” szobrait Kiss István népi iparművész tervezte meg.

Oldalak

Subscribe to RSS - Balatoni Tibor