Szabó József

Eger Civil Ünnep 2024

Idén 29. alkalommal rendezték meg Eger Civil Ünnepét, melynek fő célja, hogy a helyi közösségek és civil szervezetek értékeit és munkáját megismertessék Eger lakóival és az idelátogatókkal. Szeptember 21-én egész napos programmal készültek a civil szervezetek. Reggel, a hagyományos felvonulás után, díjátadó következett, majd elkezdődtek a kulturális, zenei, néptáncos műsorok és az előadások, beszélgetések is. A Civil Közösségek Házában egész nap 39 civil szervezet várta az érdeklődőket.

Bemutatjuk tagjainkat: Szabó József fafaragó

A Heves Megyei Népművészeszi Egyesület videó sorozatot indított, hogy bemutassa tagjait és tevékenységüket.
Most Szabó József fafaragó mutatkozik be. Vall a kezdetekről és már nyugdíjasan megélt, aktív, fafaragással töltött időről. Fogadják szeretettel a 80. életévét betöltő fafaragót bemutató filmünket
A film: https://youtu.be/Y8kGPvQ5wvg

XV. AGRIA AUT-ART KIÁLLÍTÁS

Nagy érdeklődés mellett nyitotta meg kapuit a XV. Agria Aut Art kiállítás a Civil Közösségi Házban, ahol 52 autodidakta helyi képzőművész alkotását tekinthetik meg az érdeklődők október 21-ig.
A tárlatot pénteken délután M. Pusztai Éva rajztanár, valamint Minczér Gábor alpolgármester nyitotta meg.
Egyesületünket Balatoni Tibor, Dr. Koncsos Ferenc, Molnár János és Szabó József fafaragók alkotásai képviselik
.

XXVIII. Eger Ünnepe

Az Egri Civil Kerekasztal 2023. szeptember 16-án szervezte meg a XXVIII. Eger Civil Ünnepét, ahol az egri civil szervezetek mutatkoztak be a városnak és az ide érkező vendégeknek a Civil Közösségek Házában.
Eger Ünnepén Egyesületünk is képviseltette magát. Mini kiállításon láthatók voltak Kaszab Katalin, Torba Ildikó, Szontaghné Demeter Ágnes, Balatoni és Szabó József munkái. Szakmai bemutatókkal is szerepeltek mestereink. Szabó József és Balatoni Tibor fafaragást mutattak be.

A Nemzet Betleheme

November 27-én ünnepélyes keretek között átadásra került a Nemzet Betleheme az Országház előtt
Kékedi László,
. Kisgyőr polgármestere, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti tagozatának vezetője ötlete alapján. A Heves Megyei Népművészeti Egyesület tagjai is részt vettek e nemes küldetésben. Szabó József a pólyás kis Jézust, Balatoni Tibor Gáspár királyt, Kiss István Menyhért királyt, Varga Csaba pedig jászol előtt fekvő kos figuráját alkotta meg.

Számadás – jubileumi kiállítás

A Heves Megyei Népművészeti Egyesület 40 éves fennállásának tiszteletére Számadás címmel kiállítást rendezett az EKMK-Bartakovics Béla Közösségi Ház galériájában.
A kiállításhoz 43 mester 268 alkotását használtuk fel.
A kiállítás megnyitóra 2022. október 07-én, az ünnepi közgyűlést követően került sor.
Beköszöntőként Somfai Tiborné éneke szolgált, melyet Okos Tibor duda zenéje követett.
Pataki Zsuzsanna EKMK igazgatója üdvözölte a jelenlévőket,Farkas Attila, Eger alpolgármestere beszédében kiemelte: a Heves Megyei Népművészeti Egyesület egyszerre teremt értéket és őrzi meg a magyarság hagyományait. Egyszerre alkot és tudást ad át a jövendő generációinak.

Eger Ünnepe-2022

Az Egri Civil Kerekasztal 2022. szeptember 17-én rendezte meg a XXVII. Eger Civil Ünnepét, ahol az egri civil szervezetek mutatkoztak be a városnak és az ide érkező vendégeknek a Civil Közösségek Házában, aminek hivatalos megnyitóját is ekkor tartották.

VII. Aldebrői fafaragó tábor

A 7. Aldebrő fafaragó tábor 2021. június 7-én kezdte meg a munkát.
A fafaragótábor 2022-ben fő feladatának egy Szent Flórián szobor megfaragását tűzte ki célul, megemlékezve 1826. évi tűzvészről, amely elpusztította a község jelentős részét. A tűzvész után újraépült településrészt, mai napig is „ új falusi” résznek nevezik. A szobor fölé megépült egy pavilont, mely védi az időjárás viszontagságaitól. A VII. Aldebrői fafaragó tábor a Szkíta Emlékhelyet kiegészítette egy paddal, mely stílusában és méreteiben megegyezik a korábbi a padokkal, melyek az emlékhelyet díszítik.

XIII. Agria Aut-art kiállítás

13. alkalommal rendezték meg az Agria Aut Art tárlatot a Szent Hedvig Kollégiumban az Ezüstidő Szabadidős Egyesület szervezésében . A pénteki megnyitón dr. Pajtók Gábor Heves megyei kormánymegbízott úgy fogalmazott: a kiállítás hidat hoz létre az alkotó és a befogadó között. A tárlatot dr. Kelemen Éva, a Nemzeti Művelődési Intézet Heves megyei igazgatója nyitotta meg. 48 képzőművész mutatkozik be 96 alkotással, tíz napon át.
Egyesületünket Balatoni Tibor, Dr. Koncsos Ferenc, Molnár János és Szabó József fafaragók alkotásai képviselik
.

Oldalak

Subscribe to RSS - Szabó József