Dohnálné Marika

Elhunyt Dohnál Tiborné ékszerkészítő, gyöngyfűző

Fájó szívvel értesítünk mindenkit, hogy Egyesületünk tagja,

Dohnál Tiborné ékszerkészítő, gyöngyfűző elhalálozott.

1944-ben született Sopronban. 1979 óta élt Egerben. Mária 30 éven át készített ékszereket a hagyomány gyökereiből merítve, de újragondolva és vezette saját Gyöngyiskoláját. Kézműves foglalkozásokon, mesterség bemutatókon adta tovább tudását kicsiknek, nagyoknak, s nem utolsó sorban saját unokájának. Gyöngyeit immár az örökkévalóságban fűzi tovább az angyalokat ékesítve vele.
Emléke legyen áldott, nyugalma csendes!

Kézműves tábor Kápolnán

Kápolnán 2020. július 13 – 17. között bejárós kézműves tábort szervezett az Önkormányzat. A helyi tájházban és udvarán gyöngyfűzés, formázás agyagból, festés, szalvéta-ragasztás, fafaragás és fajáték készítő foglalkozásokon vehették részt az érdeklődő gyerekek. A munka során a gyerekek - alkalmazva a mesterségbeli technikákat - kitartóan dolgoztak, aminek meglett az eredménye. Az elkészült játékokat, ékszereket, képeket, apró használati tárgyakat az utolsó napon kiállították, mindenki megnézhette, majd hazavitték az alkotók.

Kézműves Remek - 2019

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezésében 2019. szeptember 27-én adták át a „Magyar Kézműves Remek” díjakat. A 2002-ben indított kezdeményezés keretében, a kiemelkedő kézműves termékek alkotóit ismerik el.

A kézműves szakma teljes körét átfogó pályázati lehetőség, értékét a szakmai elismeréssel való díjazás adja meg, marketing-, illetve egyéb megjelenési lehetőséget nyújtva számukra. A díjak száma nincs korlátozva, a pályázók teljesítménye számít – ilyen formában szinte egyedülálló elismerésről van szó.

Kézműves tábor Kápolnán

2019.július15-től 19-ig Kápolnán a tájházban kézműves tábor került megrendezésre a hagyományoknak megfelelően. A programsorozat közel 70 kisdiáknak nyújtott kellemes és hasznos elfoglaltságot a nyári nagy melegben. Az egyesületünkből Dohnál Tiborné gyöngyfűző,Nagy Judit fafaragó , Erdélyi Boglárka kosárfonó és bábkészítő és Kovács Zsolt üvegfestő tartott tartalmas foglalkozást a gyermeket számára.

XV. Kápolna napja -2019

2019.június 1-én a XV. Kápolna Napja című rendezvény került lebonyolításra a kápolnai Önkormányzat és civil szervezetek szervezésében. A színvonalas és hagyományosnak mondható programon egyesületünket  Dohnál Tiborné Marika , Erdélyi Boglárka,Nagy Judit és Kovács Zsolt képviselték. Alkotásaikkal,portékáikkal igyekeztek színesebbé tenni a rendezvényt. Ezen kívűl Dohnál Tiborné Marika kézműves foglalkozást is tartott , mellyel sok gyereknek adott felejthetetlen örömet és lehetőséget arra,hogy csodálatos gyöngyből készűlt ékszereket készíthessenek.  

Családi nap Egerben

Egerben, az Északi-lakótelepen 2019. május 4-én Családi Napot tartottak. Esett az eső, így az egyik általános iskola épületében várták a családokat többek között kézműves programokkal. Erdélyi László kínálata ez a négyféle volt: ugró béka fél dióból, bodzaduda, kis gokart modell és légcsavar. Satu, fűrész, fúrók, csiszolók, kések, ráspolyok és egyéb szerszámok álltak rendelkezésre: egy kitelepült műhely.  Az általános iskolás gyerekek maguk készítették el a játékokat, az ovis gyerekeknek pedig a szüleik, de amit ők is meg tudtak csinálni, azt ők. Jó volt látni, ahogy együtt dolgoztak.

Kézműves tábor Kápolnán

2018.július 16-tól 20-ig került lebonyolításra Kápolnán a hagyományosnak mondható kézműves tábor,melyen közel 70 gyermeknek sikerült tartalmas és hasznos időtöltést biztosítani a nyári szünetben. A gyerekek ezalatt az öt nap alatt különböző kézműves mesterségekkel és kézműves technikákkal ismerkedhedtek meg ,melyek között volt:  gyöngyfűzés , fafaragás, üvegfestés, nemezelés agyagozás, szövés, szalvétatechnika is. A Heves Megyei Népművészeti Egyesületből Dohnál Tiborné (gyöngyfűzés), Nagy Judit (fafaragás) és Kovás Zsolt (üvegfestés) tartottak  foglalkozásokat.

XIV. Kápolna Napja

2018.június 6-án a XIV. Kápolna Napja a Hungarikumok Jegyében című rendezvény került lebonyolításra a kápolnai Önkormányzat és civil szervezetek szervezésében. A színvonalas és hagyományosnak mondható programon egyesületünket Dohnál Tiborné Marika , Erdélyi Boglárka, Turó Iza ,Nagy Judit Kovács Zsolt képviselték. Alkotásaikkal,portékáikkal igyekeztek színesebbé tenni a rendezvényt. Ezen kívűl Dohnál Tiborné Marika kézműves foglalkozást is tartott ,mellyel sok gyereknek adott felejthetetlen örömet és lehetőséget arra,hogy csodálatos gyöngyből készűlt ékszereket készíthessenek.   

Táncház találkozó-2018

A harminchetedik Táncháztalálkozó első napja szombaton, a Budapest Sportaréna küzdőterén a Tánchagyományaink programrésszel, táncházak és bemutatók sorozatával indult.

A Táncháztalálkozó egyik nagy vonzerejét a Népművészeti Kirakodóvásár jelenti, amely a hagyományos tárgyalkotás, valamint az abból táplálkozó képző- és iparművészet együttes megjelenése, régi és új tárgyak, a funkcionális esztétikum bemutatója.

Oldalak

Subscribe to RSS - Dohnálné Marika