kitüntetés

Gárdonyi Díjat kapott Berzeviczy-Fehér Jánosné

A művészeti, kulturális élet területén végzett több évtizedes kiemelkedő munkássága elismeréseként Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése „Gárdonyi Géza díjat” adományozott Berzeviczy-Fehér Jánosné viseletvarró Népművészet Mestere, népi iparművész részére.

Zöld Vállalkozói díj Tóth Lóránt fafaragónak

A védett természeti területeken folyó tevékenységek csak akkor lehetnek sikeresek, ha az ott élő emberek megtalálják benne a lehetőségeiket. Az ilyen vállalkozások feltérképezését és értékelését szolgálta a Zöld Vállalkozói Díj, amely ebben az évben elsőként került kiírásra a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által. A díjátadóra 2019. május 30-án került sor, három kategóriában díjazták a vállalkozókat.

Lovászné Juhász Rita népi iparművész , Gyöngyös Díszpolgára címet és Pro Civitate díjat kapott

A gyöngyösi  városnapon hagyomány, hogy átadják a település legrangosabb elismerését, amely az idén immár a huszonhatodik alkalom volt a sorban. A Pro Civitate kitüntetésből közösségek részére legfeljebb évente egy, egyéneknek legfeljebb kettő adományozható. Gyöngyös Város Díszpolgára kitüntetésben Lovászné Juhász Rita Csokonai-díjas viseletkészítő-hímző Népi Iparművészt, aki a  „Népművészet Ifjú Mestere” ,a mátrafüredi Palóc Népművészeti Kiállítás üzemeltetője és dr.

Megyei Prima díj- jelölés

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Heves megyei elnökségének  értesítésében az állt:

„Demján Sándor vállalkozó kezdeményezésére jött létre az országos Prima Primissima díj, melynek megyei vonatkozású eseménye a megyei Prima Díj. A Heves megyei művész élet díjazása és a díjátadó gálaműsor a helyi vállalkozói közösség összefogásával valósul meg évről évre.

A VOSZ Heves megyei elnöksége a számára javasolt előterjesztés alapján elfogadta az Önök jelölését a megyei Prima Díjra.

Pro Urbe díj Horváth Tibornak

Mester és díja

Füzesabony Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a város érdekében végzett kiváló szakmai munkája és közéleti tevékenysége elismeréseként

Horváth Tibor részére pro urbe emlékérmet adományozott.

Az év kiváló szakembere címet kapott Dallos Zsolt mézeskalácsos

2018. február 17-én szakmai összefogásnak köszönhetően megrendezésre került a XIX. Szakmai Elit 2018 jótékonysági díjátadó gála  Szombathelyen.

Az XIX. Szakmai Elit díjátadó kiemelt rendezvénye a Menedzserek, Topvállalkozások, - Civil és Szakmai szervezeteknek.

Szakmai Elit szelleméhez itt társul  a művészet, a közélet, a pedagógia, a sport, a felnövekvő új generációk, az üzletemberek, a szakmák kiválóságainak maradandó életműve és az azt elismerő közönség kitüntető szeretete.

Oldalak

Subscribe to RSS - kitüntetés