Képgalériák

Szobor avatás Cserépváralján

Az első, nagy háborúba még lelkesen vonultak harcolni a katonák. A harctér pokla azonban megváltoztatta a lelkesedést. A végére már csak a kitartás maradt és a túlélés vágya. Minden népcsoport, így a magyarok is megszenvedték a háború viszontagságait. A csatazaj elültével a túlélők és a hátramaradottak számba vették veszteségeiket.

1956-os emlékmű avatás Aldebrőn

 

Aldebrőn a Községi Emlékparkban került felavatásra Kiss István fafaragó által tervezett és készített '56-os emlékmű. Amelyet, a szent misét követően Galó József plébános szentelt meg. Az ünnepségen műsorral készültek a helyi Tarnavölgye Általános Iskola tanulói, majd Herman István, a térség volt országgyűlési képviselője, a Szent György Lovagrend tagja mondott beszédet.Az ünnepség koszorúzással ért véget.

Az emlékmű a "Büszkeségpont" nyertes pályázataként jött létre.

Kopjafa a felnémeti 56-osok emlékének

Az 1956-os forradalom 60. évfordulójáról  Felnémeten is megemlékeztek. Egyesületünk tagja Farkas József fafaragó  készítette el  az a kopjafát,  amely emléket állít  a forradalmi események  tizennégy felnémeti résztvevőjének. A kopjafa a felnémeti templom kertjében került  felállítrásra. Avatására  október 23-án  került sor a helyiek  nagy érdeklődése mellett.

Csipkekészítők VII. Nemzetközi Konferenciája

A Csipkekészítők VII.Nemzetközi Konferenciáját rendezték meg Nagykállóban 2016.október 7-9. között.
E konferenciára kiírt pályázati témák voltak:
                I. Felnőtt kategória: csipkés táska
                II. Ifjúsági kategória: csipkés mobiltelefon-tartó
Az Ifjúsági kategóriában a Bódi Klára által vezetett Kunmadarasi Református Iskola Csipkeverő Szakkörének két kislánya is pályázott (Pócsi Boglárka 11 éves, és Csóka Viktória 12 éves).

Szakmai Nap Besenyőtelken

Egyesületünk szakmai nappal egybekötött kirándulást szervezett , 2016. szeptember 8-án,  melynek keretében elsőként Aldebrőn  a történelmi Emlékparkot tekintettük meg. Megcsodálhattuk egyesületünk fafaragóinak nyári táborban készült remek alkotásait.

Utunk  következő állomása az Erdőtelki Arborétum. Gyönyörű őszi napsütésben sétáltunk a szebbnél-szebb különleges növények, fák és bokrok között, szakmai vezetőnket hallgatva.

Címke: 

Gyülekező Vezérek Bükkzsércen

Idén ötödik alkalommal rendezték meg  Bükkzsércen a  regionális favágó versenyt és  megyei vadásznapot. Ennek a nagy népszerűségű rendezvénynek ismét  egyik attrakciója ,  látványossága volt, hogy Kiss István egri fafaragó , egyesületünk tagja, a helyszínen faragott ki  egy szobrot.

Mesterségek Ünnepe - 2016

Mesterségek ünnepe 2016. AUGUSZTUS 18 – 21.

A Mesterségek Ünnepét a Népművészeti Egyesületek Szövetsége 1986-tól szervezi és rendezi meg minden évben a budai Várban.

KOLPING Alkotó tábor

Az egri Kolping Család  kézműves alkotó tábort szervezett  gyermekek részére. A tábor munkájában  14 fiú és 14 lány vett részt. A  lányok az öltéseket, a varrást  tanulták és  gyakorolták . Zsebkendő tartót,  tűpárnát, tolltartót varrtak  nagy lelkesedéssel.

Címke: 

A 90 éves Alagyi Jánosné köszöntése

                        Alagyi Jánosnét 90. Születésnapján köszöntjük!

Alagyi Jánosné Egerben született 1926. július 1-én.

Egerben végezte el a tanítóképzőt 1945-ben, majd a tanárit az egri főiskolán, történelem-ének szakon.

Címke: 

Lovászné Juhász Rita Népművészet Ifjú Mestere, Népi Iparművész

Lovászné Juhász Rita Népművészet Ifjú Mestere, Népi Iparművész hímző, csipkeverő, szövő és viseletkészítő, valamint a mátrafüredi Palóc Babamúzeum Vezetője és a Heves megyei Népművészeti Egyesület vezetőségi tagja.

Lovászné Juhász Rita különleges felkérésnek tett eleget! Június elején elkészült a Hatvany Lajos Múzeum által rendelt Grassalkovics Antal számára készült főúri ruha rekonstrukciója. A kiállítás megnyitón méltatták munkáját, mely állandó kiállítás keretén belül látható a Hatvan története című kiállításban.

Oldalak