Szakmai tanulmány út - beszámoló

   Szakmai tanulmányúton vettünk részt Egyesületünktől 2018. október 4.-7.-ig Lengyelországban, Szlovákiában. Az utazás, az előző évekhez hasonlóan mindig egy táj néprajzi kultúráját, népi élet tereit, jellemzőit öleli föl. Mivel tavaly kimaradt ez a program, most nagyon sokan vállalkoztak rá. A jelentkezés egyéni alapon történt, bárki jelentkezhetett a NESZ által szervezett Szakmai kirándulásra. Egyesületünktől Berzeviczy-Fehér Jánosné és jómagam vettünk részt a kiránduláson.

   Az első állomásunk Szlovákiában Árva váránál volt, ahol fotózásra volt lehetőség, a várba nem mentünk föl. Szakmai programunk első állomása az Árvai Falumúzeumban a Zuberec-i skanzen házainak, tárgyainak megtekintése volt. Itt nagyon nagy területen járhatuk be a régi építésű jellegzetes házakat, nézhettük eredeti berendezéseiket, illetve a foglalkozásokkal kapcsolatos berendezett műhelyeiket láthattuk. Több mint 50 berendezett faházba tekinthettünk be. Következő állomásunk Turdossin volt, ahol egy fatemplomot tekinthettünk meg, melyet Europa Nostra díjjal tüntettek ki,  s mely a Világörökség részét képezi. Csodálatos élményben volt részünk, amikor megpillantottuk az egyedülálló fából készült oltárt és a kazettás, festett mennyezetet. Magyar nyelvű tájékoztatót mindenhol kaptunk utunk során, melyet vezetőnk olvasott föl. Utunkat a lengyel határ átlépése után folytattuk Krakkóba, ahol szép szállodában kaptunk elhelyezést, két éjszakára.

     Második napunkat Krakkó városában töltöttük, buszunkkal csak este találkoztunk. Ez a nap igazán emlékezetes marad számunkra, nemcsak a látnivalók miatt, hanem az egész napi városi séta, gyaloglás miatt. Így lehetőségünk nyílt arra, hogy bejárhassuk a város főterét, sétáló utcáit /akinek ereje engedte/. Kötött programunk a Néprajzi Múzeum és a Wawel királyi vár megtekintése volt. Helyi idegenvezetőnk igazán kimerítő, részletes tárlatvezetéssel, tájékoztatással tette felejthetetlenné ezt a városi programot.

      Elsőként a Néprajzi Múzeumot néztük meg, ahol a lengyel nép életképeivel, viseleteivel, tárgyaival találkozhattunk. Sokan textilesek lévén csemegézhettünk az igazán gazdag és színvonalas viselet és textil gyűjteményben, amit fotózhattunk is. Mai kortárs művészeti kiállítás is bővítette a gazdag anyagot, illetve kiadványaikat is megvásárolhattuk üzletükben. Ezután sétáltunk föl a várba, ahol egy különleges , egyedi élmény várt minket. Csoportvezetőnk, Gyulai Mária megszervezte, hogy bemehessünk a vár textil-restaurátor műhelyébe, ahol a vezető kedves, szakszerű vezetésével megnézhettük az összes termet. Sokunknak ez volt az utazás legnagyobb élménye, hiszen erre másnak nincs lehetősége. Itt sok időt töltöttünk, végignézve a különböző archiválási eljárásokat, fortélyokat, s testközelből láthattuk a híres, korabeli gobelin falikárpitok restaurálását. Kérdéseinkre is válaszolt a vezető. Ezután két csoportra bontva nézhettük meg a híres „királyi termeket”, ahol mindvégig részletes idegenvezetésben részesültünk. Szakmai városnézésünket a fő térre lesétálva folytattuk, ahol a Mária templomot, s a Jagelló Egyetemet tekintettük meg. Ezután fakultatív program keretében-ha még volt erőnk-,megnézhettük a Posztócsarnokot, város egyéb látványosságait. Estére élményekkel telve, de fáradtan vártuk buszunkat a gyönyörűen kivilágított város szélén.

   Harmadik napon elhagytuk szállodánkat és Nowy Targ érintésével Zakopánéba indultunk. Részesei lehettünk a híres Nowi Targi kirakodóvásárnak, ami igazán bőséges, kielégítő árukínálattal várt minket. Itt mindenki bevásárolhatott kedvére, bőséges árukínálat volt a helyi sajtokból, élelmiszerekből, bőrárukból, itt megvehettük a tervezett ajándékokat mindenkinek. Ezzel a lehetőséggel éltünk is!

      Délben indultunk tovább Zakopánéba, ahol végigsétáltunk a főutcán, Krupowki utcán, s gyönyörködhettünk a tipikus faragású házak közt, s részesei lehettünk a túristák hömpölygő forgatagának. Fakultatív programként fölmehettünk a Gubalowkára, ahol a magas hegyek látványában gyönyörködhettünk.  Délután elhagytuk Lengyelországot és Szlovákiába folytattuk utunkat, Lendak gorál falujába. Ebben a magas hegyek közt fekvő faluban egy népviselet bemutató részesei lehettünk, melynek egy gorál tájház adott otthont. Tagjainkat a kedves vezető hölgy beöltöztette a helyi népviseletbe és az udvaron az ottani szertartások szerinti esküvőt imitáltunk. Érdekes élmény volt mindannyiunk számára! Este indultunk tovább Ólublóra, ahol meleg vacsora és szállás várt minket.

    Negyedik napunkon a város Szabadtéri Múzeumát látogattuk meg, ahol hatalmas területen bejárhattuk a történelmi múltú faházakat. Minden háznál találtunk magyar nyelvű írásos tájékoztatót, amit elolvashattunk. Innen mehettünk föl a híres Lubló Várába, ami „jó kis sétaút”volt, de mindannyiunk vállalkozott rá. A várat III. András építtette a XIII. században. 1772-ig a lengyel királyok zálogában volt és lengyel kormányzók igazgatták. A szépen felújított várnak minden részét megtekinthettünk. 17 „állomás”bejárásával nézhettük meg a vár teljes területét, ahol tájékoztatók, kiállítótermek várták a látogatókat /Magyar bástya, reneszánsz kaputorony, történelmi tárlatok, barokk palota, kazamaták, késő-gótikus kapu, barokk kápolna, gótikus palota, várkút, lengyel koronázási ékszerek másolatai, magas torony/. Igyekeztünk bejárni minden állomást, ahogy időnk és erőnk engedte. A magas torony kilátása felejthetetlen élményt nyújtott mindenkinek, aki bevállalta a rengeteg, veszélyes oda vezető lépcsőt.

    Utolsó állomásunk Eperjesen volt, ahol a város fő terén álló Rákóczi Házban lévő múzeumot néztük meg. Kiemelkedő volt a vertcsipke és viseletgyűjteménye, melyet megcsodálhattunk közelről. Ezután élményekkel telve, de fáradtan indultunk vissza hazánkba.

    Köszönettel tartozunk ezért a sok, szakmai élményért a két szervezőnek, Gyulai Máriának és Maucha Katalinnak, akik előzetes szervező munkájukkal minden hely legérdekesebb és legértékesebb látnivalóit sorakoztatták föl, s végig összefogták csapatunkat. A waweli restaurátor műhely megtekintése , és persze az összes látnivaló felejthetetlen élménnyel ajándékozott meg minket!

 

                                                                                                                                              Lovászné Juhász Rita

Címke: