Elhúnyt Orosz Ferencné

Megrendüléssel tudatjuk, hogy egyesületünk tagja, OROSZ FERENCNÉ KLÁRIKA  hímző, foltvarró elhunyt.

Klárika az egyesületünk életének  megalakulásától napjainkig igen aktív tagja volt. Szinte minden kiállítás építésénél, bontásánál segédkezett, de számíthattunk rá bármilyen rendezvény előkészítésében, lebonyolításában. Nem volt olyan feladat, amire megkértük, hogy ne vállalta volna.

Egy idő után a foltvarrással kezdett foglalkozni. Megalakította Egerben a Foltvarró Klubot, amelynek vezetőjeként  önálló  tanfolyamokat, kiállításokat szervezett. A Foltvarró Klub szép eredményeket ért el nemcsak szűkebb  pátriánkba, de a megyén túl is.

Klárika fáradhatatlan lelkesedéssel dolgozott mindaddig amíg betegsége engedte. De sajnos fél éve több súlyos betegséget fedeztek fel nála, amit már nem tudott leküzdeni.

Temetése: 2016. október 17-én 13 órakor lesz  Egerben a Kisasszony temetőben!

Utolsó útjára kísérjük el közösen és vegyünk végső búcsút Klárikától!

                                                                                                  Berzeviczy Fehér Jánosné elnök

 

Címkék: