Kézműves foglalkozások

Alkotó Napok Székesfehérváron

Két kézműves mesterség elsajátítására adnak lehetőséget a Fehérvári Kézművesek Egyesületének szervezésében zajló három napos Alkotó Napok. Az Alkotó Napokon jobban elmélyülhetnek a résztvevők a munkafolyamatokban, mint az év közbeni szakkörökön
Míg a vászonszövés fortélyait Jeszenszky Zsuzsanna szövőoktatótól tudják ellesni a résztvevők, addig a faragás világába Varga Csaba avatja be az érdeklődőket.
Varga Csaba a Heves Megyei Népművészeti Egyesületnek is tagja, ezért örömmel adunk hírt oktató tevékenységéről.

Kézműves tábor Mátrafüreden

Mátrafüreden a Bene Egylet szervezésében kézműves tábor keretén belül Lovászné Juhász Rita népi iparművész tartott foglakozást a táborozó gyermekeknek. A kicsik a tű használatával, gyöngyfűzéssel, és különféle fonásokkal ismerkedtek meg. Nagyon fontos, hogy már fiatalon megismertessük a gyermekekkel ezeket a technikákat, hiszen az életük során kerülhetnek olyan helyzetbe amikor ez a tudás a segítségükre lehet. A táborlakók lelkesen vettek rész a napi munkában, a nap végére pedig boldogan vitték haza a saját kezűleg készített alkotásokat.

Szűrrátét-készítő foglalkozás Tállyán

2024. június utolsó hetében tábort szervezett a Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesülete Dériné Érsek Ágnes vezetésével Tállyán az Alkotóházukban. Az egész heti program az úrihímzés és az ékszerkészítés jegyében zajlott. A tartalmas programkínálatban szerepelt divatbemutató, kiállítás, előadások és kézműves foglalkozás is. A résztvevők kipróbálhatták és elmélyíthették tudásukat az úrihímzés, a kalotaszegi „hálós” gyöngyök készítése folyamatában, valamint hímző és tervezési tanácsokat kaptak a meghívott előadó mesterektől.

Mezőkövesdi kézműves foglalkozás

A Matyó Népművészeti Egyesület Tavaszköszöntő programjára kaptunk meghívást február végén.
Az egyesület három napos táncos-kézműves rendezvénye gazdag program kínálattal várta az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat Mezőkövesden, a Hadas városrész alkotóházaiban. Volt interaktív hangszerbemutató, táncház, mesemondás, mesterségbemutató és foglalkozások.

Kézműves élményhétvége Jászberényben 2023. május 12-13.

Izgalmas előadások és részletekbe menő gyakorlati foglalkozások jellemezték a hétvégi workshopot Jászberényben.
TÉMÁK: Nyargalásos technikák alkalmazása a magyar népviseleteken
Nyargalásos díszítmények a Galga mentéről
Kincsek a ruhatárból

Egy éves az Egri szövőkör

Immár egy éves múltra tekinthet vissza az egri szövőkör tevékenysége.
A szövőkör vezetője: Kaszab Katalin szövő. Ez alatt az idő alatt 29 lelkes szövőtársa fordult meg a műhelyben, havonta 2-2 alkalommal, ahol családias, kellemes környezetben max. 4-5 fős csoportokban sajátíthatják el a kéziszövés tudományát.
Korra és nemre való tekintet nélkül a 7 évestől a 70 évesig, egyszer próbálkozó, és rendszeresen visszajáró szövők tapasztalhatták meg az alkotás örömét, a szövés testet lelket feltöltő élményét.

Nyárünnep a Verpeléti Óvodában

Közel 170 fő gyermek és családjuk részére tartott a Verpeléti Óvoda színes mozgalmas nyárindító ünnepet 2022.05.27-én. A programra ünnepi díszbe öltözött az óvoda udvara, ahol sokféle kézműves foglalkozáson vehettek részt a falu fiataljai és családjaik.
Egyesületünket Tóth Lóránt fafaragó, Mucsonyi Zsolt kosárfonó és népi játszóházvezető illetve Vigh Ilona bútorfestő képviselte, akik háromféle kézműves foglalkozást tartottak.

Bútorfestő tanfolyam Mezőkövesden

A Gelsei Sándor bútorfestő, népi iparművész vezetésével ismét tanfolyamot tartottak a Matyó Népművészeti Egyesület szervezésében Mezőkövesden. A lelkes résztvevők a sólyi református templom ablakkeretének motívumaival ismerkedtek. Az eredeti minták alapján szép ablakdíszek születtek, egyenlőre csak csomagolópapírra. Az oktatást a Csoóri Sándor Alap támogatta.

Új RÍMEK – Új és RégI MestErségeK

A Dobó István Vármúzeum egy 12 alkalomból álló tehetséggondozó szakkört valósít meg 2021-2022 folyamán. Ennek célja, hogy hazai és határon túli tehetséges tanulók számára lehetőséget biztosítson régi, hagyományos mesterségek megismerésére, kipróbálására. A gyerekek a muzeológusok segítségével betekintést nyerhetnek a raktárakba, a Dobó István Vármúzeum online adatbázisába is. Az alkotómunkához kapcsolódó inspirációt, motívumkincseket a múzeumi műtárgyak biztosítják.

Oldalak

Subscribe to RSS - Kézműves foglalkozások