pályázat

XXXII. Kapoli Antal faragópályázat kiállítása

32. alakalommal rendezték meg Kapoli Antal emlékére kiírt faragó pályázatot. A beérkezett alkotások legjavát állították ki ,a Népi Iparművészeti Múzeumban. A  kiállításon  egyesületünk két tagja, Varga Csaba csontfaragásai és Kiss István szobra is látható .A kiállítás 2019. augusztus 09-ig látogatható Budapest Fő u. 6 szám  alatt

Fotók:  https://photos.app.goo.gl/R46DRizs3Pc32JJG6

Kitesszük a szűrét

"Kitesszük a szűrét..." Címmel hirdetnek országos pályázatot két évente Berettyóújfaluban.

A VIII. Országos szűr-, szűrrátét-készítő, szűcshímzés- és nemezpályázaton hagyományos és modern kategóriákban várják a jelentkezéseket.

Az idei kiírásra több mint 200 pályamű érkezett határon belül és kívülről egyaránt.

Ritka alkalom, hogy egyszerre,  közelről lehet megcsodálni közel 20 db csodálatos cifraszűrt.

Mellette pedig a szűrrátét és szűrhímzés modern feldolgozású remekeit is, akár lakástextíliákon, akár modern öltözeteken.

AMKA díjat kapott a teknő betlehem

A Magyar Kézművességért  Alapítvány  25. alkalommal  hirdette  meg  betlehemi  jászol  pályázatát.Az elfogadott  pályaművekből   november 19-én  nyílt  kiállítás a Duna-palotában,  (Budapesten  a Zrinyi u. 5. ) és a Szaléziánumban  (Veszprém, Vár u. 31.)

Erre a pályázatra  küldte be Kiss István  fafaragó, népi iparművész, teknőkeretbe  foglalt  betlehemét. A pályázat eredményhirdetésére  2018. december 11-én  került sor, melyen a betlehemet most  az AMKA is díjazásban  részesítette.

XIV: Virágzó Népművészet - pályázat

A 2018. évben is meghirdettték a „Virágzó népművészet” című pályázatot,  A Fügedi Márta  Népművészeti Egyesület  szervezésében.

Pályamunkákat vártak hagyományos rendezvényre a népművészet minden szakágából. A XIV. Virágzó Népművészet mostani rendezvényére 68 alkotótól 264 alkotás érkezett.

V. Országos Faműves pályázat és konferencia Zalaegerszegen

Zalaegerszegen  rendezték  meg az V.  Országos  Faműves Konferenciát. A pályázatra  beérkezett   munkákból  kiállítást  rendeztek. Fő téma a szaru és csont megjelenése napjaink alkotóinak keze nyomán.

Egyesületünket  Varga Csaba  fa, csont  és szarufaragó  képviselte. Gyönyörű  munkái  a kiállításon is  láthatók

képgaléria: https://www.facebook.com/csaba.bereczky.1/posts/1687954291323913

XII. ORSZÁGOS NÉPI MESTERSÉGEK MŰVÉSZETE pályázat

Május 11.-én nyílt meg a Népi Iparművészeti Múzeumban ( Budapest, Fő u. 6.)

a XII. ORSZÁGOS NÉPI MESTERSÉGEK MŰVÉSZETE c.

pályázatra beadott alkotásokból rendezett kiállítás.

AMKA díj Kelemen Andrásnénak

A Magyar Kézművességért Alapítvány hirdette meg a " Magyar Kézművesség - 2017 és Arany János Költészete - kézműves szemmel " című pályázatot, melyre Kelemen Andrásné, Judit is  beadta pályázatát  három vállkendővel. Mindhárom kiállításra került, az alkotót  pedig minisztériumi díjban részesítették.

Kelemenné  Judit rendre sikereket ér el a különböző pályázatokon melyekhez ezúton is gratulálunk.

Reformáció-500

Luther Márton ( 1483-1546) a protestáns reformáció szellemi atyja, lelkész, reformátor. Ágoston-rendi szerzetesként lett teológus és professzor, a wittenbergi egyetem bibliatanára. 1517-ben szegezte ki 95 pontból álló tanait a wittenbergi vártemplom kapujára.  Ennek az eseménynek az 500. évfordulója  alkalmából került kiírásra  a  Reformáció történelmi és kulturális öröksége az élő népművészetben című  pályázat.  A pályázat  regionális kiállítását  Miskolcon rendezték meg a  Fügedi Márta Népművészet Egyesület  szervezésében.

Kitesszük a szűrét

 A Bihari Népművészeti Egyesület hirdette meg a  ,,Kitesszük a szűrét..." című VII. Országos szűr -, szűrrátétkészítő, szűcshímzés- és nemezpályázatot.  Zsűrizést követően május 19-én került sor  alkotói pályázat díjátadó ünnepségére, az alkotásokból rendezett kiállítás megnyitójára és a hozzá kapcsolódó szakmai napra.. Az eseményt  előadások,  színpadi  fellépések és divatbemutató is fűszerezték.

Oldalak

Subscribe to RSS - pályázat