Kezdődik a visszaszámlálás!

Négy varázslatos nap a Budai Várban – kavargó forgatag, a népművészet kitűnő mesterei, színpadi programok, népi játékok, gasztronómiai csábítások. Ez csak egy szelete mindannak, amelyet évről évre augusztus 20-a körül kínál a Népművészeti Egyesületek Szövetsége szervezésében az év várva várt nyári családi fesztiválja, a Mesterségek Ünnepe. Kicsik és nagyok boldog mosollyal ismerkednek kultúránk kincseivel ilyenkor, és a szép emlékek, a hazavitt vásárfiák a következő alkalomig őrzik ezt az önfeledt pillanatot. Idén immár 27. alkalommal népesül be a Budai Vár, augusztus 17-e és augusztus 20-a között, hogy a közel 800 résztvevő mester portékáival elkápráztassa a látogatókat. A rendezvény idei fő témája a gyapjú lesz, annak minden feldolgozási fortélyával, formájával készülnek majd a mesterek. Kirgizisztán népművészei vendégeskednek idén a Mesterségek Ünnepén, és természetesen szokás szerint jobbnál jobb színpadi programok, koncertek, táncelőadások is színesítik a kavalkádot.

(forrás: http://mestersegekunnepe.hu)