44. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár

Április első hétvégéjén rendezték meg a 44. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárt a Budapest Sportarénában. A Táncháztalálkozónak a kezdetektől célja, hogy minél több olyan látogatót vonjon be ebbe a világba, aki még nem szerzett élményt népzenéből, néptáncból.

A Táncháztalálkozó az UNESCO-listán szereplő és hungarikumnak nyilvánított táncház módszer nagy ünnepe, mely egy hétvégén át tart a nagyközönség aktív közreműködésével.

Az esemény lényegét az egymást követő táncházak sora adja, ahol az élő zenével kísért tájegységi táncokba szabadon be lehet állni. A lépésmesterek pedig szívesen segítenek annak, aki gyakorlatlan.

Közben folyik a kirakodóvásár, zajlanak a színpadi műsorok. Az idei évben újdonságként, itt került megrendezésre a Nemzetközi Legényesverseny.

A Papp László Sportaréna kisebb-nagyobb termeiben párhuzamosan futó programok színesítették az élményt, biztosítva, hogy minden korosztály és érdeklődő megtalálja a kedvére valót.

A Táncháztalálkozó egyik nagy vonz erejét a Népművészeti Vásár jelenti, amely a hagyományos tárgyalkotást, valamint az abból táplálkozó képző- és iparművészetet együttesen jeleníti meg.

A Heves Megyei Népművészeti Egyesületet Torba Ildikó szűrrátét készítő népi iparművész képviselte tárgyalkotó munkáival.