Húsvétra várva

A közelgő húsvéti ünnepekre mindenki készült, felnőtt, gyermek egyaránt.  Szinte mindenütt gazdag program várta az érdeklődőket. A Heves Megyei Népművészeti Egyesület népművészei, népi iparművészei kézműves bemutatókkal, játszóházzal várták a családokat. 
Detken már egy hete elkezdődött a készülődés húsvétra. A detki Népművész Házban Lovászné Juhász Rita népi iparművész, a Népművészet Ifjú Mestere vezetésével hagyományos, viaszos-írókás technikát próbálhatták ki a ház csoportjai. Délelőtt az óvodásokkal, délután pedig az iskolásokkal készültek a szép tojások. Az iskolások népi motívumokkal díszített tányérokat is festhettek.
Egerben a Forrás Szabadidő Központban és a Vitkovics Házban hetekkel ezelőtt Erdélyi Boglárka vezetésével: „Legyen saját nyulad húsvétra” címmel indult foglalkozás. Március 10-től kéthetente hétfőnként a Vitkovics Házban Erdélyi Boglárka textiljáték készítő tart foglalkozást, ahol az érdeklődők a közös játékvarrás során sok-sok apró szakmai fogást, trükköt megtanulhatnak, hogy aztán később otthon ki-ki önállóan elkészítsen egy-egy nyuszit, macit, egyéb textiljátékot.
Április 26-ig tart nyitva a „Húsvétra várva” címmel március 22-én nyílt kiállítás Putnokon, ahol Tóth Lóránt népi iparművész fafaragó, a Népművészet Ifjú Mestere alkotásaiból láthatnak válogatást. A húsvéti hosszú hétvégén Szilvásváradon egyik legszebb népművészeti örökségünk, a fazekasság szépségeit ismerhették meg Csizmadia Katalin fazekastól. Noszvajon a Gazdaházban április 21-én, vagyis húsvét hétfőn Erdélyi Boglárka textiljáték készítő és Turó Izabella fazekas tartott kézműves foglalkozást. Ezen túlmenően Heves Megye sok-sok településén tartottak kézműves foglalkozásokat, bemutatókat népművészeink.