Jubileumi kiállítás Gyöngyössolymoson
10. jubileumi kiállítása nyílott a Gyöngyössolymosi Hímző Szakkörnek szeptember 8.-án 18 órakor.
A megnyitón a Nemzeti Művelődési Intézet Heves Vármegyei Igazgatóság
munkatársa köszöntötte a vendégeket és a szakkör tagjait, vezetőjét. Elmondta, hogy a szakkör az „Újra öltünk, örökítünk” megyei projekt részeként jött létre és a program zárása után Önkormányzati támogatással folytatták a munkájukat. A Falu polgármestere, Asztalos Miklós és a Művelődési Ház igazgatója, Rédéné Német Mária is méltatta a 10 éves szakköri tevékenységet.
A szakkör vezetője Lovászné Juhász Rita bemutatta a szakköri tagokat és áttekintést adott a munkáikról.
A helyi asszonykórus palóc dalcsokrával köszöntötte a résztvevőket.
A kiállított anyag egy keresztmetszet a szakkör tevékenységéből, felsorakoztatva a tájegységek hímzett textiljeit, amikkel foglalkoztak a 10 év során.
A reprezentatív kiállítás a Solymosi Falunapok rendezvény ideje alatt látogatható.
A megnyitó után a szakköri tagok irányításával palóc hímzés bemutató vette kezdetét ahol a hímezni vágyók megpróbálhatták a kézbe való kendő hímzést.
A HEOL-cikke:https://www.heol.hu/helyi-kozelet/2023/09/az-elmult-10-ev-legszebb-alkot...