Kézműves tábor Kápolnán
A Heves Megyei Népművészeti Egyesület és a Kápolna községért Közalapítvány négy falu tanulóinak, hét kézműves részvételével 13. alkalommal rendezte meg nyári népművészeti táborát.
A kézműves tábornak, amely 2014. július 14-19 között került megrendezésre, a kápolnai Tájház adott otthont. Aldebrő, Feldebrő, Kápolna és Tófalu településekről érkezett tanulók a Heves Megyei Népművészeti Egyesület alkotóitól, Dohnál Tibornétól gyöngyfűzést, Erdélyi Boglárkától a textiljáték készítést és kosárfonást, míg az üvegfestést Kovács Zsolt segítségével tanulhatták meg.
A közel 100 főnyi táborozó gyermek egy héten át forgószínpadszerűen váltakozva nyerhetett bepillantást a különböző mesterségekbe illetve igyekeztek azok alapvető technikáját elsajátítani.
A tábor zárásaként kiállítást rendeztek az egy hét alatt elkészült munkákból, amit örömmel vettek szemügyre a gyermekek, mivel a mesterek is bemutatkoztak egy-két alkotással.

- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni













