Kopjafa Erőss Zsolt emlékére
Erőss Zsolt 2013-ban vállalta, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság ( BNPI ) "arcaként" a természetvédelmet, a hazai természeti és kulturális örökség megőrzésének fontosságát hirdeti. A tavaly májusban elhunyt hegymászó, Erőss Zsolt tiszteletére a szombati transzbükki átkelés elnevezésű túra végén Felsőtárkányban, a (BNPI) Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpontjában kopjafát állítottak. Itt alakítják ki Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászók emlékhelyét.
A kopjafa elkészítésére Egyesületünk tagját, Kiss István fafaragót kérték fel, akinek számtalan kopjafája áll ország szerte. Erőss Zsolt kopjafája kapcsán a következőket mondja:
„A kopjafa ősi, főként a székely lakta területeken elterjedt sírjel. Mintái, motívumai megpróbálják leírni , jellemezni azt, akinek emlékére állították.
Mára a kopjafa az egyetemes magyar kultúra részévé lett, nemcsak elhunytak sírja felé, hanem kiemelkedő események emlékére is állítjuk, szerte a Kárpát-medencében. Ahol kopjafa áll, biztosak lehetünk benne ott magyarok is élnek és identitás megerősítő szerepet is betölt. Ezeket figyelembe véve terveztem meg Erőss Zsolt kopjafáját. A 20x20 cm-es 2,30 méter hosszú tölgy oszlopra igy került rá tulipán, a székelykereszt, a szélforgó és a csillag. Alulról indulva a következő olvasatot adja a kopjafa:
A székely szőlőföldből ( tulipánból ) kinövő Ember, szép, de keresztutakkal szeldelt életet élt ( székely kereszt), de mindig a végtelent kereste, megállíthatatlanul ( szélforgó) , kiváló férfi volt aki csillagként az égbe emelkedet.
A csillag formája oldalanként egy-egy X ami nem csak római számmal, de magyar rovással is a tízes számot adja, összesen 40-et. Az emberi áldott állapot, a világra jövetel ideje 40 hét (280 nap). Tehát nem csak férfit jelöl a csillag, hanem az újjászületést is, azaz a feltámadás reményét is kifejezi. „
A kopjafa avatáson Ugron Ákos, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője elmondta, Erőss egy példakép volt, kitartása, odaadása például szolgálhat mindenkinek, hiszen ezek segíthetnek föl mindenkit a legmagasabb csúcsokig.
Az emlékhelyet meg is áldották, az összegyűltek gyászszalagot kötöttek a kopjafára, s elhelyezték az emlékezés koszorúit, illetve gyertyáit.
További képek megtekinthetők:
- http://www.hirado.hu/2014/01/25/kopjafat-allitottak-eross-zsolt-emlekere/
- http://www.heol.hu/heves/kozelet/tarkanyban-is-orzik-eross-es-kiss-emleket-535648
- https://www.facebook.com/photo.php?v=255671524596365





- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni













