Kultúrházak éjjel-nappal keretében: népművészeti programok Heves megyében
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Népművelők Egyesülete, a Közösségfejlesztők Egyesülete együttműködésében meghirdetett Kultúrházak éjjel-nappal eseménysorozathoz – február 28 - március 2. között – a Heves Megyei Népművészeti Egyesület is csatlakozott, regisztrálta programját.
Egyesületünk a korábbi években is részese volt ennek a rendezvény-sorozatnak, a művelődési intézményekkel együttműködve népművészeti programokkal várta a közönséget, azonban csak az idén csatlakozott hivatalosan is.
Egyesületünk tagjai a megye több településén – Eger, Egerszólát, Egerszalók, Bodony, Nagyvisnyó – kézműves programmal várták az érdeklődőket. Az egyesület népművészei népi kismesterség bemutatókat tartottak, illetve játszóházba várták a legkisebbeket. Az érdeklődők megismerkedhettek a különféle kézműves szakágakkal, így többek között: hímzés, szövés, fafaragás, gyöngyfűzés, okarina és kerámia ékszerkészítés valamint a textiljáték készítésének rejtelmeibe nyerhettek bepillantást. A vállalkozó kedvűek bekapcsolódhattak az alapvető technikák elsajátításába is.
A rendezvénysorozat első programjára Nagyvisnyón a művelődési házban február 28-án került sor, Tóth Lóránt Zilahy-díjas népi iparművész fafaragó mesterség bemutatót tartott, amely során megcsodálhatták az érdeklődők, hogyan készülnek a különböző használati tárgyak, fajátékok, lovasszekér, hajó, repülő, stb. Ezt követően kézműves foglalkozás keretében a gyermekek kipróbálhatták a különböző szerszámokat.
Március 1-jén folytatódott a programsorozat: Egerben a Bartakovics Béla Közösségi Házban délelőtt 11 órától várták a népművészet iránt érdeklődőket, illetve 17 órától Egerszalókon.




- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni