Szakmai nap a népi kézművességről

A Heves Megyei Népművészeti Egyesület Szakmai Napot szervezett. Elsőként Gelsei Sándor népi iparművész előadása hangzott el „Festett népi bútorok és festett kazettás mennyezetek Eger környékéről” címmel.

A festett kazettás mennyezetek a magyar népművészet és egyházi művészet szemet gyönyörködtető alkotásai a reneszánsz kora óta. A reformáció sok mindenben az ősi egyszerűséget hozta vissza a kereszténységbe. Különösen a református és unitárius gyülekezetek templomainak falát lemeszelték, egyszerűsödött a templomok belső bútorzata is. Központi szerepet kapott az igehirdetés helye, a szószék, és az úrvacsora kiosztásának helye, az úrasztala vagy az oltár. Az ünnep azonban mindig megkövetelte azt, hogy különös gondossággal alakítsa ki a közösség, akár az egyszerű helyszíneket is.Eger soha nem számított olyan festett bútor készítő központnak, mint Mezőkövesd, Miskolc, vagy Rozsnyó. Voltak azonban olyan időszakok, és mesterek, akik kezéből magas színvonalú termékek kerültek ki. Az 1870-1920 közötti időszakban Egerben a vöröses alapú menyasszonyi láda, Egerszalókon a kékre festett lóca vált széles körben divattá.Motívumkészletük nem egyedi, zömmel a mezőkövesdi és a gömöri stílusból vett minták és színek a meghatározóak. Általában, a  legnevesebb festett bútorkészítők  közül kazettás mennyezetek festésére is kaptak megbízást , de közöttük egri mesterről nincsenek ismereteink. Ilyen például a nagyvisnyói, szentsimoni , nádújfalui és a noszvaji kazettás mennyezet. A Kárpát medencében ma is fellelhető mintegy 100 kazettás mennyezet között a noszvaji  az egyik legértékesebb, ennek egyik oka a szokásosnál több állat ábrázolás liturgiai indittatású szimbolikája. Egy ilyen példa az életfa tetején fészkelő pelikán,  a távollétében megholt fiait a saját vérével eteti. A jelenet megtalálható a rudabányai mennyezeten is, de a legtöbb református templom szószékének a tetejére is megfaragták. A jelkép a Krisztusi önfeláldozást jelenti.

A következő előadó Gulyás Béla népi iparművész „45 év a gyertyafény árnyékában „ címmel tartott élményszerű előadást. A gyertyaöntés történetéről készült filmet vetített le. A filmből megismerhettük a gyertyaöntő dinasztia az Ódry családtörténetét, ahová Béla bácsi benősült. 1896-ban kezdte Egerben ezt a mesterséget. Ódry Dániel a felesége testvére tanította be. Ő az utolsó mester, aki viszi tovább ezt a mesterséget.  Bemutatta fotókon a gyertyamártás fázisait. Fontos, hogy a gyetyabél pamut legyen. Viaszgyertya volt a jómódú embereknek, birka-kecskefaggyúból mécses a szegényeknek. Legnagyobb gyertyái a Szegedi Dómba készültek, 13 kg-osak. Ilyen gyertyák több napig készülnek, márványon hűti fél napig. Az emberi élet formáihoz, egyházi ünnepekhez kötődik a gyertya használata, a kegyelet leróvásának eszköze.

Étkezési mézeskalácsot készítetek, „paklis” kalács volt a specialitásuk, nem annyira a figurás, díszes mézeskalács.

Kelemen Andrásné szövő  „A  takácsmesterég kialakulása  Magyarországon” címmel tartott előadást.  A mesterséget a Kárpát-medencében élő szláv népek valamelyikétől vettük át. A takácsok kezdetben céhekbe tömörült tanult mesterek voltak. A 14. századtól városainkban már takácscéhek alakultak, falvainkban pedig a 17. századdal kezdődően kaptak jelentősebb szerepet a takácsok. Előbb a nyugati országrészekben, a 18. században pedig már a Dunántúl északi részén és a Kisalföldön is jórészt csak céhes takácsok szőttek. A 19. század közepén Magyarország délnyugati részén általános volt a házilag készített fonal takácsmesterekkel való megszövetése. Az ipari termelés növekedésével csökkent a falusi takácsok munkalehetősége. A takácsmesterségből sok sajátos, csak egy terméket készítő művesség alakult ki, mint a szalag-, szőnyeg-, vászon-, vagy zsákszövő takács.

A textíliák alapanyagát, a fonalat kenderszöszből fonták. A kendert áztatás után kiszárították, majd feldolgozták. Ennek első lépése volt a kendertörés (tilolás). Ezután a kenderszálakat rostfésűkkel (pl. gereben) tovább finomították. A fésűben maradt "kócot" zsákok készítésére használták, a ruhának való kenderfonál a "tövisszöszből", a kender alsó, legfinomabb részéből lett.

A következőkben a tájházak, néprajzi gyűjtemények kiemelkedő szerepét a kulturális turizmusban és a hagyományőrzésben ismerhettük meg. Magyarországon ma csaknem 300 tájház található. Ellátogattunk az egerszalóki barlanglakásokhoz, amelyben skanzent létesítettek és hagyományos paraszti bútorokkal és használati tárgyakkal rendezték be. A skanzen teret biztosít tájháznak, népi kézművességet bemutató műhelynek, borbemutató teremnek.