Szobor avatás Cserépváralján

Az első, nagy háborúba még lelkesen vonultak harcolni a katonák. A harctér pokla azonban megváltoztatta a lelkesedést. A végére már csak a kitartás maradt és a túlélés vágya. Minden népcsoport, így a magyarok is megszenvedték a háború viszontagságait. A csatazaj elültével a túlélők és a hátramaradottak számba vették veszteségeiket.

 Így tettek a cserépváraljai emberek is. Tizennyolc fiút, családapát, férfit nyelt el a háború pokla. Hősök voltak Ők, akikre mindig emlékezni kell. Csatatereken, jeltelen, vagy tömegsírokban nyugvó hőseik emlékére egy-egy juharfát ültettek a temetőben.  A helyi védettséget élvező fasor majd száz éve hirdeti, hogy nem feledik azokat, akik életüket adták a hazáért.  Az emlékezet lehet örök, de a fák élete véges, így esett, hogy a tizennyolcból egy, mint a hősök állva halt meg. A lábon száradt juhar várt a sorsára, amíg Kiss István egri fafaragót kérték fel, hogy készítsen szobrot a rönkből.  A fa története adta az ötletet, hogy egy magyar baka szobra készüljön a juharból. Az elgondolást munka követte. A fatörzsből lassan kibontakozott a zászlót őrző magyar katona. Baljával tartja a zászlót, melynek „selyme” a hátánál a földre omlik. Jobbjában szuronyos puska. Elszánt tekintetében ott a harcra kész vitéz halált megvető bátorsága. S most a „Váraljai zászlóőr” őrzi a temető csendjében tizennyolc társa emlékét, mert ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak

A 230 cm magas szobrot Mindenszentek napján avatták fel, Cserépváralján, a temetőben