XI. Nemzetközi Szőtteskonferencia Hevesen
Egyesületünk 5 tagja Berzeviczy Fehér Jánosné, Torba Ildikó, Fiala Magdolna és Kaszab Katalin vett részt a szeptember 15.-17. között megrendezett XI. Nemzetközi Szőtteskonferencián.
A konferencia programja egyben tartalmazta a XXIII. Országos Szőttespályázatot is, melyre szebbnél szebb pályaművek érkeztek. Molnár Madarász Melinda MEYKE mint a zsűri tagja értékelte a pályaműveket.
Így a rendezvény nem csak a szakma kiváló kézműveseinek a találkozója volt, hanem olyan remekművek bemutatására is sor került melyek eredeti forrásanyagokból merítenek, de a mai kor igényeinek is megfelelnek.
Az előadásokon elméleti ismeretekre tehettünk szert, a csoportos foglalkozásokon pedig gyakorlati tapasztalatok átadására került sor, elmélyítve ezzel a résztvevők szakmai tudását.