pályázat

XII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat

XII. Országos és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat Észak-Magyarországi regionális előselejtezőjére Mezőkövesden került sor. Egyesületünket két  tagunk által vezetett szakkör fiataljai  képviselték.

XIII. Virágzó Népművészet-Kiállítás

A Fügedi Márta Népművészeti Egyesület 2016. évben immár tizenharmadik alkalommal  hirdette meg

„Virágzó népművészet” című pályázatát,

 rendezvényükre a népművészet minden szakágából érkeztek pályamunkák.

A pályázatot elsősorban Észak-Magyarországi Régióban élő és alkotó kézművesek részére hirdették meg. Az idén  fő téma a viseletkiegészítők voltak

Kiállítás Malonyai Dezső tiszteletére

2016. nov. 8.-ától látható Budapesten, a Duna Palotában az a kiállítás amit Malonyai Dezső születésének 150., halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett meg az intézmény, "Hommage á Malonyai Dezső" címmel.

1956-os emlékmű avatás Aldebrőn

 

Aldebrőn a Községi Emlékparkban került felavatásra Kiss István fafaragó által tervezett és készített '56-os emlékmű. Amelyet, a szent misét követően Galó József plébános szentelt meg. Az ünnepségen műsorral készültek a helyi Tarnavölgye Általános Iskola tanulói, majd Herman István, a térség volt országgyűlési képviselője, a Szent György Lovagrend tagja mondott beszédet.Az ünnepség koszorúzással ért véget.

Az emlékmű a "Büszkeségpont" nyertes pályázataként jött létre.

Csipkekészítők VII. Nemzetközi Konferenciája

A Csipkekészítők VII.Nemzetközi Konferenciáját rendezték meg Nagykállóban 2016.október 7-9. között.
E konferenciára kiírt pályázati témák voltak:
                I. Felnőtt kategória: csipkés táska
                II. Ifjúsági kategória: csipkés mobiltelefon-tartó
Az Ifjúsági kategóriában a Bódi Klára által vezetett Kunmadarasi Református Iskola Csipkeverő Szakkörének két kislánya is pályázott (Pócsi Boglárka 11 éves, és Csóka Viktória 12 éves).

XXVIII. KISJANKÓ BORI ORZSÁGOS HÍMZŐPÁLYÁZAT ÉS KIÁLLÍTÁS

2016. július 1-én megnyílt a XXVIII. KISJANKÓ BORI ORZSÁGOS HÍMZŐPÁLYÁZAT.

A Kisjankó Bori Hímzőpályázat az egyik legrégebbi múlttal rendelkező pályázat, amely a népi hímzéshagyományokból kiinduló kézművesek számára háromévente nyújt lehetőséget arra, hogy megmérettessék magukat országos szinten.

XXXI. ORSZÁGOS FARAGÓPÁLYÁZAT ÉS KIÁLLÍTÁS id. Kapoli Antal emlékére

 31. alaklommal irták ki a pályázatot a pásztorművészet hagyományát követő faragók számára , melyet néhai id. Kapoli Antal Kossuth-díjas fafaragó, a Népművészet Mestere neve fémjelez. Célja a magyar népi faragóművészet hagyományainak felhasználásával és továbbfejlesztésével a mai ízlésnek megfelelő, kiemelkedő színvonalú népi iparművészeti tárgyak készítése.

Békéscsabai Textiles Konferencia 2016. március 4-6.

XV. alkalommal került sor a békéscsabai textiles pályázat és konferencia megrendezésére.

A XV. Országos Textiles Konferenciához kapcsolódóan a

 „Nappali szoba – a család közösségi terének – textíliái” valamint a „Viseletek és viselet kiegészítők” című pályázatra összesen 1116 db. alkotás érkezett.

Kelemen Andrásné Judit, kézi vászonszövő.

Két évig tanult Békéscsabán, ahol elsajátította a vászonszövés alapjait.

Címke: 

XXXI. ORSZÁGOS FARAGÓPÁLYÁZAT ÉS KIÁLLÍTÁS id. Kapoli Antal emlékére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

 az id. Kapoli Antal emlékére megrendezendő

XXXI. ORSZÁGOS FARAGÓPÁLYÁZATRA

ÉS KIÁLLÍTÁSRA   2016

A Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztálya meghirdeti a XXXI. Országos Faragópályázatot id. Kapoli Antal Kossuth-díjas fafaragó, a Népművészet Mestere emlékére.

Címkék: 

Oldalak

Subscribe to RSS - pályázat