Nagy Judit

VII. Aldebrői fafaragó tábor

A 7. Aldebrő fafaragó tábor 2021. június 7-én kezdte meg a munkát.
A fafaragótábor 2022-ben fő feladatának egy Szent Flórián szobor megfaragását tűzte ki célul, megemlékezve 1826. évi tűzvészről, amely elpusztította a község jelentős részét. A tűzvész után újraépült településrészt, mai napig is „ új falusi” résznek nevezik. A szobor fölé megépült egy pavilont, mely védi az időjárás viszontagságaitól. A VII. Aldebrői fafaragó tábor a Szkíta Emlékhelyet kiegészítette egy paddal, mely stílusában és méreteiben megegyezik a korábbi a padokkal, melyek az emlékhelyet díszítik.

Kézműves tábor Kápolnán

Kápolnán 2020. július 13 – 17. között bejárós kézműves tábort szervezett az Önkormányzat. A helyi tájházban és udvarán gyöngyfűzés, formázás agyagból, festés, szalvéta-ragasztás, fafaragás és fajáték készítő foglalkozásokon vehették részt az érdeklődő gyerekek. A munka során a gyerekek - alkalmazva a mesterségbeli technikákat - kitartóan dolgoztak, aminek meglett az eredménye. Az elkészült játékokat, ékszereket, képeket, apró használati tárgyakat az utolsó napon kiállították, mindenki megnézhette, majd hazavitték az alkotók.

Kézműves tábor Kápolnán

2019.július15-től 19-ig Kápolnán a tájházban kézműves tábor került megrendezésre a hagyományoknak megfelelően. A programsorozat közel 70 kisdiáknak nyújtott kellemes és hasznos elfoglaltságot a nyári nagy melegben. Az egyesületünkből Dohnál Tiborné gyöngyfűző,Nagy Judit fafaragó , Erdélyi Boglárka kosárfonó és bábkészítő és Kovács Zsolt üvegfestő tartott tartalmas foglalkozást a gyermeket számára.

XV. Kápolna napja -2019

2019.június 1-én a XV. Kápolna Napja című rendezvény került lebonyolításra a kápolnai Önkormányzat és civil szervezetek szervezésében. A színvonalas és hagyományosnak mondható programon egyesületünket  Dohnál Tiborné Marika , Erdélyi Boglárka,Nagy Judit és Kovács Zsolt képviselték. Alkotásaikkal,portékáikkal igyekeztek színesebbé tenni a rendezvényt. Ezen kívűl Dohnál Tiborné Marika kézműves foglalkozást is tartott , mellyel sok gyereknek adott felejthetetlen örömet és lehetőséget arra,hogy csodálatos gyöngyből készűlt ékszereket készíthessenek.  

Csipkebogyó fesztivál Szarvaskőben

2018. október 21-én  rendezték meg Szarvaskőben a  a csipkebogyó  fesztivált,  melynek  egyik  eseménye  a megyei  értéktárak  munkájának  bemutatása  volt a Nemzeti Művelődési Intézet   szervezésében.   Az  Értéktár sátorban Torba Ildikó, Gelsei Sándor  és Kiss István  munkái is  szerepeltek. Faragóink  munkája  pedig  az Aldebrői  történelmi  Emlékpark   molinóján  volt  látható. A fesztiválon Erdélyi Boglárka  és  Nagy  Judit  vett részt  termék és  szakmai bemutatóval

Kézműves tábor Kápolnán

2018.július 16-tól 20-ig került lebonyolításra Kápolnán a hagyományosnak mondható kézműves tábor,melyen közel 70 gyermeknek sikerült tartalmas és hasznos időtöltést biztosítani a nyári szünetben. A gyerekek ezalatt az öt nap alatt különböző kézműves mesterségekkel és kézműves technikákkal ismerkedhedtek meg ,melyek között volt:  gyöngyfűzés , fafaragás, üvegfestés, nemezelés agyagozás, szövés, szalvétatechnika is. A Heves Megyei Népművészeti Egyesületből Dohnál Tiborné (gyöngyfűzés), Nagy Judit (fafaragás) és Kovás Zsolt (üvegfestés) tartottak  foglalkozásokat.

XIV. Kápolna Napja

2018.június 6-án a XIV. Kápolna Napja a Hungarikumok Jegyében című rendezvény került lebonyolításra a kápolnai Önkormányzat és civil szervezetek szervezésében. A színvonalas és hagyományosnak mondható programon egyesületünket Dohnál Tiborné Marika , Erdélyi Boglárka, Turó Iza ,Nagy Judit Kovács Zsolt képviselték. Alkotásaikkal,portékáikkal igyekeztek színesebbé tenni a rendezvényt. Ezen kívűl Dohnál Tiborné Marika kézműves foglalkozást is tartott ,mellyel sok gyereknek adott felejthetetlen örömet és lehetőséget arra,hogy csodálatos gyöngyből készűlt ékszereket készíthessenek.   

Oldalak

Subscribe to RSS - Nagy Judit