tanulmány út

Látóúton-A körösfői református templom

Kalotaszegi szakmai látóutunk  harmadik állomása a körösfői református templom volt. A település fölé magasodó, négy fiatornyos műemlék templomban a gyülekezet gondnoka fogadott bennünket, aki szeretettel és nagy hozzáértéssel mutatta be az épület történetét, művészeti értékeit és a hozzá kapcsolódó hagyományokat.

Látóúton-A bánffyhunyadi református templom

Kalotaszegi szakmai látóutunk második állomása a bánffyhunyadi református templom volt, amely méreteivel és gazdag díszítésével méltán számít a térség egyik legjelentősebb egyházi műemlékének. A templom történetével és felújításával Jakab Mihály Gyula református lelkipásztor ismertetett meg bennünket, aki nagy szeretettel mutatta be gyülekezete féltve őrzött kincsét.

Látóúton -A magyarókereki református templom

Látóutunk első állomása Magyarókereke volt, ahol a református templomot kerestük fel,

Kalotaszeg egyik legrejtettebb kincse a magyarókereki református templom, amelyet mi is felkerestünk. A középkori eredetű templomot Berde Szilárd református lelkipásztor mutatta be, aki nemcsak a gyülekezet történetéről, hanem a templom különleges festett kazettás mennyezetének újjászületéséről is mesélt.

Tanulmányúton a Matyóknál

Különleges szakmai és kulturális tanulmányútra indultunk Mezőkövesdre, a matyó népművészet fővárosába. A program célja, hogy betekintést kapjunk a matyó hagyományok gazdag világába, kézműves mesterek műhelyeibe, a helyi szakrális és kulturális örökségbe, valamint lehetőséget adjon szakmai kapcsolatok erősítésére.

Festett kazettás mennyezetek a Felföldön

Az ország északi régiójában, a Felföldön fekvő kazettás mennyezetű templomok közül négy meglátogatására szervezett Egyesületünk szakmai tanulmányutat. Az látóút szakmai vezetője Gelsei Sándor népi iparművész volt. Az érdeklődők, egy kisbuszt megtöltve indultunk a ködös őszi időben csodákat látni.

Bútorfestők tanulmányútja Gömörben

Radostyán

A korábbi évek kapcsolatát folytatva, egy 11 fős baráti bútorfestő közösség Gelsei Sándor festett bútor készítő népi iparművész szakmai vezetésével és a miskolci Pálné Guba Erika szervezéséve a Homoródalmási Kuckó Kézműves Egyesület tagjaival 14 észak-magyarországi, zömmel festett kazettás templomot látogatott meg. Mindez május elején borsodi és a határ másik oldalán, gömöri településeket érintett. A szakmai tapasztalatok mellett különleges élmény volt a több száz kilométerre élő magyar kultúrák találkozása.

Palóc hagyományok és értékek - Hollókő

Hollókő hazánk legismertebb élő skanzenje. A Cserhátban fekvő zsákfalu egy utcája és vára tökéletes kirándulóhely.
Az 1987 óta az UNESCO kulturális és természeti világörökségi listáján szereplő Hollókő-Ófalu a palóc hagyományok megőrzéséről és népi építészeti stílusáról ismert világszerte. Ezzel a palóc gyöngyszemmel ismerkedtünk meg tanulmányutunkon.
Bérelt autóbusszal utaztunk Hollóköre, a Városi Civil Alap támogatásával. Utunk során elkezdett esni a hó, és mire megérkeztünk a szűz hó betakarta a palóc csodát.

Zalai tanulmányút

A Heves Megyei Népművészeti Egyesület pályázatot nyert a CSSP-E-TARGYALKOTO-SZ-2019-0036 azonosítón nyilvántartásba vett, „Tudásátadás, szakmai tapasztalatcsere” című projekttel, melyet a pandémia miatt csak 2021. októberében tudott megvalósítani.

Tanulmányút Somogyba

A Heves Megyei  Kereskedelmi és Ipar Kamara  és   a Heves Megyei  Népművészeti  Egyesület  sikeres együttműködési megállapodása alapján  meghívást kaptunk  az  "Ezer év kézművesség a Kárpát-medencében" rendezvény- sorozat és konferencia  Somogy megyei  eseményeire.

Oldalak

Subscribe to RSS - tanulmány út