Aldebrő

Megkezdi munkáját a IX. Aldebrői fafaragó tábor

2024. Június 3-án megkezdi munkáját a IX. Aldebrői fafaragó tábor,.
16 mester lát munkához, hogy elkészüljön a Szőlőművesek Emlékhelye. Négy szobor, egy kopjafa és három pad fogja díszíteni Aldebrő újabb közösségi terét. A helyszín, az anyagok elő vannak készítve, a szobor rönkök állnak, már csak arra várnak, hogy felzúgjanak a fűrészek, kopogjanak a kalapácsok, suhanjanak a vésők. Terveink szerint folyamatosan, kis filmekben összefoglalva, tudósítunk a munka haladásáról.

8. Aldebrői Fafaragó Tábor

A VIII. Aldebrői Fafaragó Tábor 6 darab pad elkészítését tervezte a község tereire, nevezetes helyeire, hogy azokat szépítsék , és a szemlélődni, pihenni akaró látogatókat elmélkedési hellyel várják. A terveket Kiss István fafaragó, népi iparművész készítette el. A feladatok kiosztása után a munkák a sablonok elkészítésével kezdődtek. A szerszámok és alapanyagok előkészítése után nagy lendülettel indult a csapat, hogy a hét végére elkészüljön a hat darab gyönyörű pad. A padok a Történelmi Emlékparkban kerültek átadásra az Úrnapi körmenetet követően, a lakosság nagy örömére.

VII. Aldebrői fafaragó tábor

A 7. Aldebrő fafaragó tábor 2021. június 7-én kezdte meg a munkát.
A fafaragótábor 2022-ben fő feladatának egy Szent Flórián szobor megfaragását tűzte ki célul, megemlékezve 1826. évi tűzvészről, amely elpusztította a község jelentős részét. A tűzvész után újraépült településrészt, mai napig is „ új falusi” résznek nevezik. A szobor fölé megépült egy pavilont, mely védi az időjárás viszontagságaitól. A VII. Aldebrői fafaragó tábor a Szkíta Emlékhelyet kiegészítette egy paddal, mely stílusában és méreteiben megegyezik a korábbi a padokkal, melyek az emlékhelyet díszítik.

Aldebrői fafaragó tábor-2021

A 6. Aldebrő fafaragó tábor 2021. június 7-én kezdte meg a munkát. Tizennégy faragó érkezett, hogy elkészüljenek a jelző oszlopok a község nevezetes helyeihez és Grassalkovich Antal szobra.
A félbevágott rönkök háncsolása után munkaasztalra kerültek a kiszabott oszlopok, hogy a minták felrajzolása után megkezdődjön a faragás. A ketten elkezdték a szemétgyűjtők szabását, hogy az adott helyhez illő alkalmatosság szülessen.

A Szent István Rádió riportja az Aldebrői Történelmi Emlékparkról

A nyáron ötödik alkalommal rendeztük meg az Aldebrői Fafaragó tábort. Ennek kapcsán érkezett közénk a Szent István Rádió stábja és készült egy riport a 2018-ban elkészült Aldebrői Történelmi Emlékparkról is. A rádió többször is sugározta, most pedig Kiss István képekkel ellátva készített egy filmet a rádió riportból.

5. Aldebrői Fafaragó Tábor - Híd avatás

 

Immár ötödik alkalommal került megszervezésre az Aldebrői Fafaragó Tábor. Az Aldebrő Község Önkormányzata,  a Heves Megyei Népművészeti Egyesület és a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara összefogásával megvalósult project öt év alatt létre hozta az Aldebrői Történelmi emlékparkot és a Szkíta emlékhelyet, Kiss István népi iparművész tervei alapján.

 

2020 június 12én indult tábor elkészített egy gyaloghidat, melyet  Balatoni Tibor álmodott meg.

Indul az 5. Aldebrői fafaragó tábor

2020. Június 12-én, kezdődik az 5. Aldebrői fafaragó tábor. Ebben az évben elkészül egy "Híd a múlt és a jövő közé". A híd a Szkíta emlékparkot és a játszóteret elválasztó vizes árkon ível át, így kötve össze múltat és jövendőt. Az újjá születés jeleként egy Főnix szobra kerül a híd felső összekötőjére A híd terveit Balatoni Tibor készíti el. A munkában részt vesznek: Balatoni Tibor, Farkas József, Nagy judit, Füleki János, Molnár János, Magó Gábor, Szabó József, Trajmár Gyula, Varga Csaba, Mucsonyi Zsolt, Zöldi Sándor és Kiss István.

Szkíta emlékhelyet avattak Aldebrőn

A Mátraalján, Aldebrő–Ilona-tábla lelőhely megelőző feltárása során egyetlen egy szkítakori, fagerendás szerkezetű, női szórthamvas halomsír került elő 2017 nyár végén. Az eltemetett személy egy igen előkelő fejedelemnő lehetett, sírjának szerkezete és temetkezési rítusa alapján.

Ennek a leletnek  kapcsán  merült  fel, hogy egy Szkíta  emlékhelyet  kellene  létrehozni. A bejárás  során, egy  ligetes, szép kis park  szinte  kínálta magát a Szkíta  emlékhely  megvalósításához.

Hajlék építés az Aldebrői Történelmi Emlékparkban.

Az egyesület  fafaragói  szeptemberben  ismét  táborba szálltak, hogy két  hétvégén  megépítsék a  az Aldebrői  Vándor  hajlékát.  A hajlított  szerkezetet két rétegű,  ragasztott  gerendából  ívelték  meg,  hogy aztán  zsindelylécekből  kapjon  borítást. Most  már   a szobor  biztos  hajlékot  talált esőtől,  hótól.

Oldalak

Subscribe to RSS - Aldebrő