Kézműves foglalkozások

Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák V. Országos Hétvégéje

Az Európai Művészet és Kézművesség Napjaihoz csatlakozva 2018-ban is megrendezésre került a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák V. Országos Hétvégéje, a Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesülete, Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ), Hagyományok Háza szervezésében.

Az Európai Művészet és Kézművesség Napjai üzenete 2018-ban: „A holnap örökségének átadása”

Az alkotóházak, műhelygalériák, nyitott műhelyek feladata, hogy e hétvége folyamán olyan egyedi programokkal jelentkezzenek, amelyekben a helyi, területi kézművesség hagyományai és értékei jelennek meg.

Nyitott szemmel, nyitott szívvel

   A Dobó István Vármúzeum rendezésében 2017. szeptember 30-án kézműves foglalkozásokat tartottak Egerben, a Dobó István utca 12. sz. alatti alkotóházban a Tarisznyavárban.

Erdélyi Lászlóval mogyoróágból kisautót készítettek volna, de nem általános iskolás gyerekek jöttek, hanem középiskolások: többnyire lányok. Kitalálták, inkább medált készítenének.  Ismerkedés a mintákkal, tervezés, rajzolás, próbafaragás. Néhányan igen ügyesen megfaragták

saját medáljukat.

Hagyományörző kézműves tábor Kápolnán

2017.júl.17-21-ig tartották meg Kápolnán a hagyományörző kézműves tábor.

Fő szervezője dr.Bereczné dr.Huszár Éva volt.  A táborban 70 diák vett reszt és hat féle kézműves tevékenyseggel ismerkedhettek meg. A gyerekek négy falu iskoláiból kerültek ki.

(Aldebrő.Feldebro.Tófalu es Kaplona ) Egyesületünkből Dohnál Tiborné Marika es Kovács Zsolt tartott kezműves foglalkozast. A gyermekek  nagy örömmel  gyakorolták a gyöngyfűzés és az üvegfestés  alapfogásait.

Nagykökényesi kapunyitogató

A Nemzeti Művelődési Intézet Kapunyitogató Programsorozata keretében 2015. november 14.-én a nagykökényesi Kultúrházban színes programok várták a település lakóit. A kicsiktől az időskorúakig mindenki számára kikapcsolódást nyújtott a rendezvény. Egyesületünk képviseletében Lovászné Juhász Rita viseletkészítő és Kovács Zsolt üvegfestő tartott népi kézműves foglalkozást a délutáni órákban. A foglalkozáson nagy volt az érdeklődés, sok ügyes kezű gyermek és felnőtt ült le és próbálta ki a népi mesterségeket.

Honismereti-népművész tábor Parádon

2015. augusztus 3-tól augusztus 8-ig került megrendezésre Parádon a Honismereti és népművészeti tábor Somfai Tiborné Elvira néni vezetésével.

A tábor célja a hagyományápolás a „palócföld"  értékeinek megismerése, kézművességének elsajátítása, Parád történetének és nevezetességeinek megismerése.

Tematikus nap a Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben

A Mlinkó István Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 12 hetedikes tanulója a Határtalanul-program keretében közös kiránduláson vett Erdélyben.

Hagyományőrző kézműves tábor Kápolnán

Gyermekek részére rendeztek hagyományőrző kézműves tábort Kápolnán, Június 13-17 között, a Kápolna Községért Közalapítvány támogatásával. A Tájházban és az udvaron felállított sátrak alatt fiatalok sokasága figyelt, hogyan alkotnak  Egyesületünk kézművesei, hogy aztán ki is próbálják  a különböző fogásokat,  és maguk is elkészítsék első remekművüket.

A foglalkozásokon 70-80 gyermek vett részt, a foglalkozásokat  Dohnálné Marika, Erdélyi Boglárka  és Kovács Zsolt, Egyesületünk tagjai vezették.

Falunak Kápolnán

Június 5-én és 6-án falunapot rendeztek Kápolnán. Egyesületi tagjaink már régi, rendszeres résztvevői a nagy sikerű rendezvénynek. Ez alkalommal is nagyszerű szakmai bemutatókat tartottak, mini kiállítást  rendeztek a helybéli és oda látogató vendégeknek. Erdélyi Boglárka, Turó Iza, Dohnálné Marika , Oroszné Klárika és Kovács Zsolt  munkáit ismerhették meg a kápolnaiak, melyet oklevéllel ismertek el. A nagysikerű rendezvény tovább öregbíti egyesületünk és tagjai hírnevét.

Szakami konferencia Átányban

„Komplex fejlesztési folyamatok elindítása és mentorálása a Dél-hevesi térségben”  címmel rendezett szakmai konferenciát  a Nemzeti Művelődési Intézet és a Csillagfalu Egyesület 2015.06.24-én Átányban . A Szakmai műhelyfoglalkozás témája: Közösség- és gazdaságfejlesztés / Átány települési értékei (értéktári közösségi nap) . Egyesületünkeket Bódi Klára , csipkeverő Népi Iparművész és Kovács Zsolt üvegfestő képviselt.

Oldalak

Subscribe to RSS - Kézműves foglalkozások