Népi Iparművész

Népi Iparművész címet kapott Csizmadia Katalin

2009-ben jelentkezett az Artchaika Egyesület által a Kerámiaparkban indított kerámiakészítő tanfolyamra. A korongozás alapjait Vinczéné Lőrincz Ágnestől és Szekér Gizitől tanulta meg.
2010 márciusában tette le a kerámiakészítő vizsgát, melyre sütőedényeket készített.
2012-ben a mesterei javaslatára indult a XII. Alföldi Fazekas Triennálén, ahol óriási meglepetésére és örömére mindkét általa benyújtott alkotását kiállították és zsűrizték

Népi Iparművész cím Torba Ildikónak

Torba Ildikó – Szűrrátét készítő

Népi Iparművész

Gyerekkorában, Debrecenben tanulta meg, hogyan kell szűrrátétes kézimunkát készíteni.

Tízéves korában kezdett el járni szűrrátétes szakkörbe, melyet Mészáros Gyuláné Erzsike néni vezetett, tőle tanul az alapokat. Gyermekként tanulta meg, hogy kell varrni, vágni és cakkozni a terítőket. Pár évnyi kihagyás után pár évvel ezelőtt  újra magával ragadta a népi kézművességnek ezen formája. Kutatásba kezdett, anyagot gyűjtött és tudatosan képezte magát.

Népi Iparművész cím Kiss István fafaragónak

A faragással  2000-ben kezdett el foglalkozni. Autodidakta  módon  ismerkedett a szakmával. Sorra készítette   képeit,  főleg  magyar történelmi figurákat.

 2002 óta tagja Egyesületünknek, jelenleg a titkári feladatokat látja el.

2004-ben megbízták a siroki templom ajtó megfaragásával melyet Szent István korona felajánlása díszít.

Lovászné Juhász Rita Népművészet Ifjú Mestere, Népi Iparművész

Lovászné Juhász Rita Népművészet Ifjú Mestere, Népi Iparművész hímző, csipkeverő, szövő és viseletkészítő, valamint a mátrafüredi Palóc Babamúzeum Vezetője és a Heves megyei Népművészeti Egyesület vezetőségi tagja.

Lovászné Juhász Rita különleges felkérésnek tett eleget! Június elején elkészült a Hatvany Lajos Múzeum által rendelt Grassalkovics Antal számára készült főúri ruha rekonstrukciója. A kiállítás megnyitón méltatták munkáját, mely állandó kiállítás keretén belül látható a Hatvan története című kiállításban.

NÉPI IPARMŰVÉSZ cím Szontaghné Demeter Ágnesnek

Szontaghné Demeter Ágnes lószőrékszer-készítő
                                   Népi Iparművész cím birtokosa 2016. május 27-től.

 

1992 óta foglalkozik lószőrékszer készítéssel, 6 éven keresztül a Németh György által szervezett Országos Lószőrékszerkészítő Táborban fejlesztette tudását.

Tagja volt a Németh György által alapított ORSZÁGOS LÓSZŐRÉKSZERKÉSZÍTŐ CÉH-nek.

Oldalak

Subscribe to RSS - Népi Iparművész