Képgalériák

Érték és Szépség

2013. október 24-én megnyílt a Heves Megyei Népművészeti Egyesült kiállítása, a Bartakovics Béla Közösségi házban.
Huszonnégy egyesületi tag állította ki műveit. A galériában a megnyitón készült képek láthatók.
A kiállítás megtekinthető 2013 november 03-ig, a ház nyitvatartási idejében.
Minden érdeklődőt örömmel látunk.

Palócföldi tanulmányút

Egyesületünk fontosnak tartja a folyamatos képzést, az élethosszig tartó tanulást. Ezért tanulmányutat szerveztünk, hogy az alkotóknak lehetőségük legyen  ismereteik bővítésére, valamint a csapatépítést is szolgálta. Ez évi tematikánk a palócföld kincseinek megismerése volt. A jelentkező 18 fő egy kisbusszal indult kalandozni, palócföld szívébe.

SZAKMAI NAP VISELETKÉSZÍTŐKNEK

Az Országos Viseletkészítő Szakmai Bizottság – melynek vezetője és tagjai a Heves Megyei Népművészeti Egyesület alkotói -  október 5-én Szakmai Napot rendezett Egerben a Bartakovics Béla Közösségi Házban. A rendezvényre azokat az alkotókat várták, akik népi viseletek készítésével foglalkoznak, illetve modern viseleteket készítenek népi motívumok felhasználásával, továbbá minden babakészítőt akár hagyományos népi babákat készít, akár játszó babákat népi díszítőelemek felhasználásával. A találkozón 21 szakember vett részt:  Székesfehérvár, Mikepércs, Debrecen, Budapest, Kazár, Mátrafüred, Heves, Füzesabony, Miskolc  településekről. A rendezvényen többek között részt vett a Hubert Erzsébet a NESZ alelnöke is, aki örömmel üdvözölte ezt a kezdeményezést. A szakmai nap résztvevőit Erdész Judit Mária, a Népművészet Mestere, a Viseletkészítő Szakmai Bizottság elnöke köszöntötte elsőként.

II. Mátrai Erdészeti Nyílt Nap

Az EGERERDŐ ZRT. október 4-én rendezte meg Mátrafüreden a II. Mátrai Erdészeti Nyíl Napot. A rendezvényen Tóth Lóránt népi iparművész mesterségbemutatót tartott, amit nagy érdeklődéssel fogadták a résztvevők. Játszóházat is tartott, a bátrabbak kipróbálhatták a különböző fafaragó eszközöket is. A gyermekjátékokkal a kicsik örömmel játszadoztak.

Káposztás Étkek Napja Demjénben, 2013

2013 október 05-én, ötödik alkalommal rendezte meg  a Demjéni Turisztikai Természetvédelmi és Borbarát Egyesület  a Káposztás Étkek Napját, melyre Egyesületünk is meghívást kapott. Tagságunkat Tóth Lóránt, Trajmár Gyula és Túró Iza képviselte, termék- és szakmai bemutatókat tartva.

Néprajzi tábor Gömörszőlősön

Hazánk egyik legeldugottabb és legtöbb gonddal küszködő zugába, a történelmi Gömör megye határ menti részébe szervezett Áment Éva bútorfestő néprajzi tábort ez évben is. A többféle szakmát képviselők között a bútorfestők az idén is szó szerint maradandót alkottak, hiszen a környék gyönyörű festett kazettás famennyezeteiről készítettek másolatokat, melyek a helyi, Gömörszőlősi néprajzi gyűjteményt gazdagítják. Egyesületünkből Gelsei Sándor bútorfestő vett részt a táborban.

Eger Ünnepe 2013.

Az Egri Civil Kerekasztal szervezésében idén is megrendezésre került Eger Ünnepe, immár tizenhetedik alkalommal. A rendezvény célja a közösségi kultúra és sport, a civil értékek bemutatása, a városban működő közösségek munkájának, tevékenységének népszerűsítése a város lakosai felé.  Ezen a rendezvényen Egyesületünk is képviseltette magát. Tagjaink bemutatták Egyesületünk tevékenységét, saját műveiket és szakma bemutatókat is tartottak, nagy érdeklődés mellett.

MESTER ÉS TANÍTVÁNYAI

Lovászné Juhász Rita Népi Iparművész és a detki Népművészetek Háza alkotóközösségeinek kiállítása

Elvira néni kitüntetést kapott

Somfai Tiborné Elvira néni a Heves Megyei Népművészeti Egyesület oszlopos tagja. Fáradhatatlan, örökké lelkes, vidám örökifjú, hiszen még csak 82 éves.

A XLI. Országos Honismereti Akadémia az idén Székesfehérváron került megrendezésre, ahol "HONISMERETI MUNKÁÉRT" Emlékéremmel tüntették ki Somfai Tibornét, aki 1953 óta folyamatosan tagja a Heves Megyei Honismereti Egyesületnek, amelynek 8 éven át elnöke is volt.
Az idén a 40. honismereti táborát tartotta a nyáron.
Szeretettel gratulálunk Elvira néninek és további jó egészséget, sikereket kívánunk!

Szakmai nap - 2013. szept 5.

Egyesületünk, 2013. szeptember 05-én szakmai továbbképzésre hívta tagjait. Dr. Csiffáryné dr. Schwalm Edit  előadásában a Palócság életével és történetével ismerkedhettünk meg. Kiss Gabriella a Gyöngy- és ékszer Szakmai Bizottság Vezetője a "Gyöngy története és napjainkban való használata" címmel tartott színvonalas, fotókkal illusztrált előadást.  Érdekfeszítő előadásokat közel ötven fő hallgatta meg.  Ezt követően Kiss István tartott beszámolót a szanki alkotó tábor munkájáról. A rendezvényt jó hangulatú, beszélgetések zárták, erősítve  tagságunk összetartozásának, jó cél érdekében történő együttműködésének érzését.

Oldalak