Virágzó népművészet Heves Megyében

        A Heves Megyei Népművészeti Egyesület 38 alkotója munkáiból nyílt kiállítás  2014.szeptember 10-én, az EKMK Bartakovics Béla Közösségi Házban,  Eger Knézich Károly út 8. szám alatt. Ez a kiállítás Eger Ünnepének méltó nyitányaként került megrendezésre.

Újra öltünk és örökítünk

A Heves  Megyei Népművészeti Egyesület és Besenyőtelek Önkormányzata kiállítást rendez "Újra öltünk és örökítünk” címmel.   A kiállításon bemutatásra kerülnek  az Egyesület szakmai vezetésével  megrendezett hímző szakkörökben készült alkotások.  A kiállítás megnyitóra 2014.szeptember 13-án 10 órakor kerül sor.  A rendezvényt  Nagyné Váradi Anna  egyesületünk alelnöke nyitja meg, köszöntőt mond BozsikCsaba polgármester.

A kiállítás helyszíne: Általános Művelődési Központ,  Besenyőtelek Fő út 108.

Címkék: 

Bemutató faragás Bükkzsércen

Bükkzsércen 2014. augusztus 30-án szombaton került megrendezésre a regionális favágó verseny és megyei  vadásznap. Ebből az alakalomból, Egyesületünk tagja Kiss István fafaragó , bemutató keretében  egy Boldogasszony szobor faragását kezdete el, nagy érdeklődés  mellett . A faragást láncfűrésszel végezte.  A szobor  végső formáját  a fafaragó műhelyében nyeri el.  Várhatóan Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén kerül avatásra.

Virágzó népművészet Heves Megyében

A Heves Megyei Népművészeti Egyesület alkotóinak munkáiból nyílik kiállítás 2014. szeptember 10-én 16 óra 30-kor az EKMK Bartakovics Béla Közösségi Házban, Eger Knézich Károly út 8. szám alatt.

A kiállítást Habis László Eger MJV polgármestere és Ponyi László a Nemzeti Művelődési Iroda Heves Megyei Iroda vezetője nyitja meg.

Ezzel a kiállítással Egyesületünk Eger Ünnepének méltó megünnepléséhez szeretne hozzájárulni.

A kiállítás 2014. október 3-ig látogatható. Minden érdeklődőt örömmel várunk.

Címkék: 

Bőrműves alkotó tábor Tiszafüreden.

Sikeresen lezajlott az idén már 12. alkalommal megrendezett nyári bőrműves alkotótábor, melyet  Tiszafüreden, a Bőrműves alkotóházban rendeztek meg. A foglakozásokat a Heves Megyei Népművészeti Egyesület két tagja vezettte.

Címke: 

Kézműves értékeink, értékes kézműveseink - Pályázat

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara pályázatot hirdet

kézműveseknek, népművészeknek, népi iparművészeknek

ipari szektor kézműiparos beszállítóinak

KÉZMŰVES ÉRTÉKEINK, ÉRTÉKES KÉZMŰVESEINK

címmel.


 A pályázat célja:

Megyénkben élő és alkotó kézművesek, népművészek, népi iparművészek, mesterek által hordozott hagyományok, értékek elismerése és elismertetése.

Címkék: 

Mesterségek Ünnepe -2014.

Az idén huszonnyolcadik alkalommal, 2014. augusztus 16-20. között, öt napon keresztül került megrendezésre a Mesterségek Ünnepe a Budai Várban. Az elmúlt évekhez hasonlóan a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, most is meghívta a Heves megyei Népművészeti Egyesületet.

Egyesületünkből 13 mester kapott meghívást a rendezvényre.  Egyesületünknek 2 műhelyt, Fafaragó és Fajáték készítő műhelyt kellett kialakítani, ahol az adott mesterség eszközeit, munkafolyamatait és termékeit látványosan mutatták be a mesterek a közönségnek. 

Elvira néni tábora Parádon

A Heves Megyei Népművészeti Egyesület tagja Somfai Tiborné Elvira néni ismét tábort szervezett gyermekek részére, amely az idén augusztus 4-9 között került megrendezésre Parádon.

Elvira néni 1953 óta szervez és vezet nyári táborokat.  ahol a hagyományos kézműves mesterségekkel ismerkednek a gyerekek, miközben komoly helyismereti túrákon is részt vesznek. Ezen túlmenően népmeséket mondanak, népdalokat énekelnek és néptáncolnak is.

Palóc Világtalálkozó

2014. augusztus 8.-10.ig Gyöngyös Városában került sor a II. Palóc Világtalálkozó megrendezésére. Az esemény a „Hagyományos lakásbelsők egy évszázad tükrében, Hagyományőrző viseletek” kiállításának megnyitásával vette kezdetét. A kiállítást Lovászné Juhász Rita nyitotta meg. A Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet egy évszázad tükrében mutatta be a palóc szobabelső berendezéseit, kiegészítve az alkotók munkáival /étkészletek, kerámiák, kosárfonás, himzett-szövött textilek/. Tagjaink közül Lassú Imre és Baji Imréné munkái szerepeltek az enteriőrökben.

Oldalak

Subscribe to Heves Megyei Népművészeti Egyesület RSS