Kézműves értékeink, értékes kézműveseink -Eredmények, díjak

A Heves megyei Kereskedelmi és Iparkamara pályázatot hirdetett meg kézműveseknek, népművészeknek és népi iparművészeknek.

A pályázat célja: Megyénkben élő és alkotó kézművesek, népművészek, népi iparművészek, mesterek által hordozott hagyományok, értékek elismerése és elismertetése.

A pályázatra beérkezett alkotásokat a zsűri értékelte. 2014. szeptember 27-én az egri Várban megrendezett rendezvényen a munkák kiállításra és a díjak átadásra kerültek.

Címke: 

Eger Ünnepe-2014

Eger Ünnepe, immár tizenkilencedik alkalommal került megrendezésre. A rendezvény célja a közösségi kultúra és sport, a civil értékek bemutatása, a városban működő közösségek munkájának, tevékenységének népszerűsítése a város lakosai felé. Ezen a rendezvényen Egyesületünk is képviseltette magát.Tagjaink bemutatták Egyesületünk tevékenységét, saját műveiket és szakma bemutatókat is tartottak, nagy érdeklődés mellett.

Újra öltünk és örökítünk - Kiállítás

Az elmúlt évben Heves Megyében sikeresen befejeződött az Újra öltünk és örökítünk program a Nemzeti művelődési Intézet támogatásával.

Öt településen, Besenyőtelken, Egerszóláton, Gyöngyössolymoson, Mezőtárkányon és Parádon indultak hímző szakkörök, amelynek szakmai vezetői Egyesületünk népi iparművészei voltak.

II. Országos Faműves Tábor Gébárton

Gébárton tartották meg a II. Országos Faműves Tábort, ahol a Kárpát-medence sírjeleiből kívánnak létrehozni egy emlékparkot. Az öt évesre tervezett ciklus alatt feldolgozzák a Kárpát-medence teljes motívum kincsét a témában, nem csak megőrizve azt, hanem példát, mintát adva a jelennek is. A mostani tábor ideje alatt 13 alkotás készült el. A tábor munkájában részt vett Varga Csaba Egyesületünk tagja is.

Címke: 

Virágzó népművészet Heves Megyében

        A Heves Megyei Népművészeti Egyesület 38 alkotója munkáiból nyílt kiállítás  2014.szeptember 10-én, az EKMK Bartakovics Béla Közösségi Házban,  Eger Knézich Károly út 8. szám alatt. Ez a kiállítás Eger Ünnepének méltó nyitányaként került megrendezésre.

Újra öltünk és örökítünk

A Heves  Megyei Népművészeti Egyesület és Besenyőtelek Önkormányzata kiállítást rendez "Újra öltünk és örökítünk” címmel.   A kiállításon bemutatásra kerülnek  az Egyesület szakmai vezetésével  megrendezett hímző szakkörökben készült alkotások.  A kiállítás megnyitóra 2014.szeptember 13-án 10 órakor kerül sor.  A rendezvényt  Nagyné Váradi Anna  egyesületünk alelnöke nyitja meg, köszöntőt mond BozsikCsaba polgármester.

A kiállítás helyszíne: Általános Művelődési Központ,  Besenyőtelek Fő út 108.

Címkék: 

Bemutató faragás Bükkzsércen

Bükkzsércen 2014. augusztus 30-án szombaton került megrendezésre a regionális favágó verseny és megyei  vadásznap. Ebből az alakalomból, Egyesületünk tagja Kiss István fafaragó , bemutató keretében  egy Boldogasszony szobor faragását kezdete el, nagy érdeklődés  mellett . A faragást láncfűrésszel végezte.  A szobor  végső formáját  a fafaragó műhelyében nyeri el.  Várhatóan Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén kerül avatásra.

Virágzó népművészet Heves Megyében

A Heves Megyei Népművészeti Egyesület alkotóinak munkáiból nyílik kiállítás 2014. szeptember 10-én 16 óra 30-kor az EKMK Bartakovics Béla Közösségi Házban, Eger Knézich Károly út 8. szám alatt.

A kiállítást Habis László Eger MJV polgármestere és Ponyi László a Nemzeti Művelődési Iroda Heves Megyei Iroda vezetője nyitja meg.

Ezzel a kiállítással Egyesületünk Eger Ünnepének méltó megünnepléséhez szeretne hozzájárulni.

A kiállítás 2014. október 3-ig látogatható. Minden érdeklődőt örömmel várunk.

Címkék: 

Bőrműves alkotó tábor Tiszafüreden.

Sikeresen lezajlott az idén már 12. alkalommal megrendezett nyári bőrműves alkotótábor, melyet  Tiszafüreden, a Bőrműves alkotóházban rendeztek meg. A foglakozásokat a Heves Megyei Népművészeti Egyesület két tagja vezettte.

Címke: 

Oldalak

Subscribe to Heves Megyei Népművészeti Egyesület RSS